Schwetzingeni spárgafesztivál


2010-05-11 21:46:25  | cikk:  | 


Szombaton és vasárnap tartották baden-würtembergi partnervárosunk, Schwetzingen ezévi városi nagyrendezvényét, a Spárgafesztivált. A németországi város a spárgatermesztés egyik központja, hasonlóan emblematikus növénye ez partnertelepülésünknek, mint Magyarországon a hagyma Makónak vagy a paprika Kalocsának. A fesztiválon ismert német együttesektől a helyi egyesületekig sokan működtek közre, a fellépők között találhattuk a nagy sikerrel szereplő Pápai Musical Stúdiót is.
A fesztivál két napja alatt 40 ezren látogattak el Schwetzingenbe, a fellépőkön túl hivatalos delegáció is képviselte városunkat: Áldozó Tamás alpolgármester és Zsegraics Gyula, valamint dr. Péntek Árpád önkormányzati képviselők voltak a küldöttség tagjai.
Áldozó Tamás a papa-ma.hu-nak elmondta, hogy Schwetzingen olaszországi, görög és francia testvérvárosai is képviseltették magukat a fesztiválon, sőt épp a rendezvény idején írták alá a hivatalos kapcsolatok felvételéről szóló szándéknyilatkozatot Schwetzingen és az egyesült államokbeli, virginiai kisváros, Fredericksburg között.

Az alpolgármester kiemelte, hogy német partnervárosunkban ezekben a hónapokban folyik a főtér rekonstrukciója; a magyar szemmel korábban is mutatósnak tűnő tér jelenleg munkaterület, azokat az állapotokat idézi, amikkel néhány hónap múlva a pápaiak is szembesülni fognak. Az átépítésről igyekezett tapasztalatokat gyűjteni a Timpanon Építészeti Iroda vezetője, Németh Csaba, aki ugyancsak tagja volt a Schwetzingenbe látogatott delegációnak.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet PÁPA időjárás