Nagy várakozásaim vannak és optimista vagyok - Áldozó Tamás az országgyűlési választásokról


2018-04-08 17:34:36  | cikk: HuHa  | 


Nagy várakozásaim vannak és optimista vagyok - Áldozó Tamás az országgyűlési választásokról főképe
12 óra előtt néhány perccel adta le szavazatát Áldozó Tamás a 24. számú szavazókörben, ahová feleségével érkezett. A polgármestert többek között arról kérdeztük, a választás eredménye hogyan befolyásolhatja városunk életét.
-Azokban az években, amikor Orbán-kormány volt, nekünk különösen szerencsénk volt fejlesztési forrásokhoz jutni. Gondoljunk csak a pápai kórházra: 2002 és 2010 között egy fillért sem kapott. Az más kérdés, hogy amióta 3-4 milliárdot ráköltött a kormány, azóta meg állítólag romokban van. Én mégiscsak jobban szeretném azt az időszakokat, amikor további 3-4 milliárd kerül például a pápai egészségügyre és nem azt, mint ami 2002 és 2010 között volt, amikor egy fillér sem járt.
A városvezető hangsúlyozta, komolyan gondolja, hogy a választás ünnep, annak a hivatásnak az ünnepe, melynek ő is részese, így komolyan is készült rá, sokat dolgozott azért, hogy úgy sikerüljön, ahogy szeretnék.
-Nagy várakozásaim vannak és optimista vagyok - jelentette ki.

A választási kampányról elmondta, más volt, mint korábban, szerinte egy meghatározott szubkultúrában nagy indulatokat és nagy részvételt váltott ki - ez a közösségi portálokon résztvevők szubkultúrája, de azt is tudni kell, hogy a választók fele, többsége még nem aktív közösségi médiahasználó, így a közösségi médiából levonható eredmények, az ott tapasztalt viták nem feltétlenül reprezentatívak.
-Azt azonban látni a közösségi médiában is, hogy a Fidesz melletti megszólalások száma és a párt mellett elkötelezettek részvétele volt a legmagasabb.

Áldozó Tamás 70 százalék körüli részvételi arányra számít, mint mondta, a Fidesz a legjobb eredményeit 2002-ben érte el Pápán, akkor is ilyen magas volt a részvételi arány. Bízik abban, hogy ezeket az eredményeket sikerül most is megközelíteni.
-Azt remélem, hogy dr. Kovács Zoltán magabiztosan fogja begyűjteni az egyéni választókerületi mandátumot, az országos listához pedig sok-sok Fideszes szavazattal járulunk hozzá Pápáról és a környező településekről is. Én bízom abban, hogy Orbán-kormány lesz és bízom abban, hogy a Modern Városok II. Programban - ami ebben az esetben folytatódni fog - a mi városunk is nagy lehetőségekhez fog még jutni.

Képek:


Címkék: választás2018
Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet