Néptáncgála az Erkelben


2018-05-03 22:50:23  | cikk: Babos Petra  | 


Néptáncgála az Erkelben főképe
Két évvel ezelőtt a betyár életet elevenítették fel az erkelesek, ma este pedig egy betyármesét mutattak be a zsúfolásig telt Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színháztermében. Az Erkelben az ének-zene oktatása mellett a néptáncot is tanítják, mivel a kettő elválaszthatatlan egymástól. Órarendszerűen Bakó Ildikó és Lendvai Ernőné már évekkel ezelőtt oktatta a néptáncot, s most már több éve nagy sikerrel ismét tanítják a diákoknak, Müller Zoltán táncpedagógus közreműködésével.
Heizer Zoltánné igazgató köszöntőjében elmondta, a május mindig eseménydús az iskolájukban.
-Kétévente különösen, amikor itt a színházban kulturális bemutató is zajlik. Rövid kihagyással - 2011 őszétől - ismét van néptánc-oktatás nálunk. A gyerekek közül jó néhányan annyira megszerették, hogy külön foglalkozásra is járnak. A nyolcadikosok immár hét éve táncolnak. Vannak olyan végzősök, akiknek a továbbtanulását is meghatározta a néptánc és olyan intézményben folytatják középiskolai tanulmányaikat, ahol szintén lehet néptáncolni. Ma az iskola valamennyi tanulója színpadra lép, 434 fő. Nem kis feladat ilyen népes csapatot népviseletbe öltöztetni, illetve a színpadon mozgatni. A műsor egyfajta betekintés az Erkel Iskolában folyó néptánc-oktatásba. Láthatjuk az előzményeket, a mai kort és a jövőt. A bemutató címe is ezt sugallja, nagyon találóan így hangzik: Honnan, hova.... Az alkotók Müller Zoltán és segítője Orsós Adrienn, aki a táncok összeállításában, a lépések betanításában tevékenykedett. A bemutató során ízelítőt kaphatunk a próbák hangulatából, bepillanthatunk a kulisszák mögé. Először az első évfolyam mutatkozik be és végül a nyolcadikosok zárnak. Meglepetésként érkeznek hozzánk volt tanítványaink, akik tovább folytatták az itt megszeretett táncot - mondta az igazgatónő.
A műsort a próbákon készített videóklippek színesítették, valamint minden produkció előtt az adott évfolyamból három-három diákkal beszélgetett a néptáncos élményeiről Horváth Andrea, a Pápa Városi Televízió szerkesztő-riportere. Az est során régi tanítványok is színpadra léptek. 
A talpalávalót ma is Németh Dénes és Barátai zenekar húzta.
A két teltházas előadást a közönség vastapssal jutalmazta.

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2018-09-28 18:26:28

Éles viták a kastélykerítésről a testület ülésén


ajánlott cikk főképe

2018-10-08 19:22:55

Denevérnapok a Nátuskerti Óvodában


ajánlott cikk főképe

2018-12-13 15:15:37

Ismét nagy mennyiségű adományt hozott a Teuton lovagrend


ajánlott cikk főképe

2018-08-29 21:48:19

Az improvizáció és a perspektívák