Több mint 70 pedagógusát köszöntötte a Pápai Tankerületi Központ


2018-06-01 22:31:07  | cikk: HuHa  | 


Több mint 70 pedagógusát köszöntötte a Pápai Tankerületi Központ főképe
1952 óta köszöntik hazánkban június első vasárnapján a pedagógusokat, így ez a hét városunkban is a pedagógusnap jegyében telt. A Pápai Tankerületi Központ közel 100 pedagógust hívott meg iskoláiból a Petőfi Sándor Gimnáziumban tartott ünnepségre, a rendezvényen a Pápai Járás oktatási intézményein kívül, a devecseriből és az ajkaiból is érkeztek tanárok, tanítók, nevelők és jelen volt dr. Kovács Zoltán és Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő is. A pedagógusokat köszöntő műsorban a Devecseri Gárdonyi Géza Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai, valamint a Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola diákjai léptek fel hangszeres zenével, szavalattal, népdallal és néptánccal. Pedagógusnap alkalmából Egyházi Andrea, a Pápai Tankerületi Központ igazgatója mondott ünnepi beszédet.
Egyházi Andrea tankerületi igazgató mondott köszönetet a pedagógusoknak

-Embernek lenni pontosan annyit jelent, mint felelősnek lenni. Érezni, hogy a kővel, melyet lehelyezünk, a világot építjük tovább - ezzel az idézettel kezdte köszöntőjét az igazgatóasszony, majd úgy fogalmazott - ünnepelni jöttünk ma össze. Köszönteni a pedagógusokat. Tudom, hogy önök ebben a tanévben is sok-sok követ helyeztek le, és remélem, érzékelik is ennek a hatását.

Kiemelte, van mint ünnepelni, hiszen nagyon sokan vannak, akik nap, mint nap kitartóan, odaadóan dolgoznak, majd köszönetet mondott az iskolák vezetőinek, pedagógusainak és minden dolgozónak az egész évben tanúsított áldozatos munkáért, pozitív és mindig segítőkész hozzáállásáért, türelméért.
-Egy akarat vitt minket előre, hivatásunk feladatait elvégezni, az iskola működését biztosítani, a ránk bízott gyermekeket nevelni, tanítani! A tőlünk telhető legnagyobb odafigyeléssel, szakértelemmel, szívvel! Mi más is vezethetne egy tanítót, tanárt, mint a gyermekek érdeke? Az oktatás-nevelés közös munka, ahol a társadalom, a család és a pedagógus csak együtt tudja betölteni feladatát, csak csapatként lehet a gyermek biztos jövőjének záloga. A mai rohanó, mindent és mindenkit próbára tevő stresszes élethelyzeteket gyakran okozó világunkban a jó pedagógus nagyon nagy kincs a gyermek és a szülő számára egyaránt, hiszen a legféltettebb értékeinket bízzák ránk.
Egyházi Andrea elismerte, az átalakuló köznevelési rendszerben zajló folyamatok sok türelmet, szakmai alázatot és rengeteg munkát kívánnak meg. Ma csak az van az oktatásban, aki hiszi, hogy tud tenni, akiknek van ereje felülkerekedni a gondokon, és megoldásokat találni a megoldandó feladatokra.
-A lényeg önökön múlik, kedves kollégák! Egy ekkora rendszert átalakítani, új, innovatív megoldásokat bevezetni embert próbáló feladat.
Hangszeres muzsika, tánc, ének és szavalat hangzott el az ünnepi műsorban

Mint mondta, a pedagógusnap arra hivatott, hogy a több évtizedes hagyomány adta lehetőséget kihasználva köszönetet mondjanak a tanároknak, tanítóknak, nevelőknek, hogy ezt a pályát választották, és kitartanak, megmaradnak pedagógusnak, majd gratulált az intézmények sikereihez vezető sok munkához.
-Gratulálok a sok-sok tanulmányi-, művészeti- és sporteredményhez, és sokáig lehetne sorolni a sikerek listáján szereplő kiváló teljesítménymutatókat. Gratulálok azokhoz a mindennapos erőfeszítésekhez is, amelyeket nem koronáz ilyen látványos siker! Minden egyes gyermek előrehaladása, önmagához képest való fejlődése - legyen az bármilyen apró - ugyanúgy elismerést érdemel!
Az igazgatónő kitért arra is, a pedagógusok csapatban dolgoznak, melynek tagjai egymást segítve teljesíteni tudják ráháruló feladataikat, közös ügyüket, a gyermekek és rajtuk keresztül mindenki jövője érdekében.
-Emelt fővel, büszkén állhatnak pedagógusaink a diákok, a szülők elé, az emberek elé a pedagógusnapon. Fogadják tőlük a mosolyt, a halk köszönömöt, a verset, a virágot - fogalmazott, hozzátéve, a Pápai Tankerületi Központ elismerését, köszönetét fejezi ki az intézményvezetők, tantestületek minden tagja felé az elvégzett munkáért.
Közel száz tanító, tanár, nevelő és intézményvezető vett részt az ünnepségen 

Az ünnepségen 42 pedagógus vehetett át elismerést kiemelkedő munkájáért, közel 20 pedagógust a jó gyakorlat belső pályázatok terén végzett eredményes tevékenységért jutalmazott a tankerület és a leköszönő intézményvezetőket is köszöntötték.
A rendezvény részeként a tankerület három újabb sikeres projektjéről is tájékoztatták a jelenlévőket, az összesen több mint 200 millió forint értékű szakmai fejlesztés a pályaorientációs tevékenységeket, a digitális környezet fejlődését és a tanulók egyéni fejlesztését célozza.

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!