Közlekedésbiztonsági útravaló fiataloknak | Pápa Ma

Közlekedésbiztonsági útravaló fiataloknak


2018-06-11 21:35:06  | cikk: HuHa  | 



Harmadik éve szervezi meg a Pápai Rendőrkapitányság a 3 a gyilkos elnevezésű közlekedésbiztonsági programját, melyre azokat a középiskolásokat várja, akik friss jogosítvánnyal rendelkeznek, vagy a vezetői engedély megszerzése előtt állnak. Az előadások célja, hogy valóságos eseteken keresztül felhívják a figyelmet a halálos balesetek legfőbb okaira és az azok elkerüléséhez szükséges szabályokra.
-Az előadás témája a három fő halálos baleseti ok: a gyorshajtás, a passzív biztonsági eszközök használatának elmulasztása és az alkoholos befolyásoltság alatti vezetés - mondta el dr. Varga Balázs rendőr alezredes. A PRK közlekedésrendészeti osztályának vezetője hozzátette, a friss jogosítvánnyal rendelkező fiataloknak még kevés a rutinjuk, ugyanakkor életkorukból adódóan talán kicsit vagányabbak, merészebbek, jobban nyomják a gázpedált, vagy nem elég figyelmesek és elfelejtik bekapcsolni a biztonsági övet, ezért ezzel az előadással nagyobb biztonságban szeretnék elengedni őket a nyári szünetre.
A város középiskolás diákjait hívták a rendezvényre

A rendezvényen dr. Varga Gyula igazságügyi főorvos az alkohol és a drog negatív hatásairól tartott szemléletes és olykor megdöbbentő adatokat felvonultató tájékoztatót, dr. Varga Balázs alezredes pedig a gyorshajtás és a passzív biztonsági eszközök használatának elmulasztásából adódó veszélyeket ismertette, a kapitányság illetékességi területén történt végzetes balesetek bemutatásával.
(Nem is olyan) olcsó játék, (nem is annyira) hülye gyerekeknek - dr. Varga Gyula a drogról és az alkoholról tartott előadást

A gyorshajtás, mint baleseti ok nagyon jellemző térségünkben is, a súlyos, halálos kimenetelű eseteket jellemzően az abszolút gyorshaját okozza, az, amikor a megengedett legnagyobb sebességnél gyorsabban hajt a gépjárművezető. A relatív gyorshajtás miatt bekövetkező balesetek - amikor nem az útviszonyoknak megfelelően választja meg a sebességet a sofőr - többnyire kisebb sérüléssel, vagy anyagi kárral járnak. A statisztikák szerint ebből történik több útjainkon.

A passzív biztonsági eszközök közül a gépjárművek esetében a biztonsági övet és a gyermekbiztonsági rendszert emelte ki az alezredes, a motorosok esetében pedig a bukósisakot, de szólt a motoros ruha és a protektorok szerepéről is, melyek nemcsak életet menthetnek, de a sérülés fokát is jelentősen csökkenthetik.
-A biztonsági öv használatának rendszeres ellenőrzésével sikerült eredményeket elérnünk. A biztonsági öv használata ütközéskor az úgynevezett ütközési hosszt növeli meg, ami csökkenti a sérülés fokát. Létezik olyan legenda, mely szerint valaki azért élte túl a balesetet, mert nem használta a biztonsági övet és kiestett az autóból. A statisztikák azonban azt mutatják, a biztonsági öv használata nagyban csökkenti a sérülés veszélyét és súlyosságát, nagyon gyakran életet ment, és csak nagyon elenyésző azon esetek száma, amikor valaki véletlenül azért élte túl a balesetet, mert nem használta az övét - figyelmeztetett dr. Varga Balázs.
Dr. Varga Balázs rendőr alezredes a gyorshajtásról és passzív biztonsági eszközökről szólt 

Az alkoholos befolyásoltság alatti járművezetés talán a legnagyobb veszélyforrás, mert ehhez legtöbbször társul a másik két halálos ok is, hiszen az alkoholnak pont az a sajátossága, hogy az ember felelőtlenebbé, könnyelműbbé válik, gyorsabban hajt, és nem kapcsolja be magát. Erre az előadáson bemutatott esetek is felhívták a figyelmet. Az ittasság befolyásolja a látási képességet, a döntési folyamatokat, a finom mozgási képességet: beszűkül a látótér, nehezebb döntést hozni, nehezebben fogja fel az ittas sofőr, hogy az adott szituációban milyen manővert kell kivitelezni, az agy lassabban ad utasítást a vázizomrendszernek a mozgáshoz - sorolta a szakember az ittas vezetés veszélyeit.
-Az ittasan okozott baleseteknél nemcsak magunkra vagyunk veszélyesek, hanem a többi közlekedőre is, ezért a rendőrkapitányság nagy hangsúlyt fektet az ittas vezetők forgalomból való kiszűrésére. Sajnos, a mai napig találkozunk ittas járművezetőkkel, ezen a téren még van mit tennünk.
A rendőrség abban bízik, a sokkoló képek, adatok hatnak a fiatalokra

A néha sokkoló hatású előadásról dr. Varga Balázs elmondta, a bemutatott, megtörtént esetek közül több olyan volt, melynek érintettjei az előadáson résztvevő fiatalokhoz hasonló korúak voltak, és náluk jellemzően a három ok együtt okozta a balesetet. A közlekedésrendészeti osztály vezetője bízik abban, hogy az elhangzottak, látottak maradandó emlékként óvatos és szabályos közlekedésre intik a diákokat.

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!