VI. Zsoodance gála | Pápa Ma

VI. Zsoodance gála


2018-06-25 14:54:42  | cikk: Haraszti Gábor  | 



Hatodik alkalommal rendezte meg a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színháztermében táncgáláját a Zsoodance Tánc Sport Egyesület. A már hagyományosnak mondható, két felvonásos eseményen közel 80 táncos lépett rivaldafénybe. Cserkuti Zsófia, az egyesület vezetője a kezdés előtt érdeklődésünkre elmondta, nagy izgalommal tekint a közel három órás előadás elé, melyre már hónapok óta próbáltak.
- Szeptember óta gyakoroljuk és tökéletesítjük a koreográfiákat, a gála első felében mindenki megmutatja a verseny- illetve fellépő koreográfiáját, a második felvonásra pedig egy meglepetéssel készülünk a szülőknek, hozzátartozóknak. Tudni kell, hogy minden ilyen gálánk alkalmával a második rész tematikus, tehát valamilyen konkrét téma vagy történet köré épül. Most sincs ez másképp, idén a retro világába vezetjük be a nézőket egészen a '90-es évek végéig. Színpadra visszük a Grease-t valamint a kor fiú- és lánycsapatainak videoklipjeit, slágereit, erre több mint egy hónapot készültünk, bízom benne, hogy nagy sikert arat, összesen egyébként 27 műsorszámot láthat a nagyérdemű.
Az egyesület vezetője elmondta, meghívott vendégei is voltak a rendezvénynek, ilyen a győri Bro'n'Sis Tánciskola, az AForce1 Tánc Sport Egyesület valamint Farkas Bíborka csapata. A nyárral kapcsolatban Zsófia kiemelte, a fellépések mellett négy gyerektábort is rendeznek, egy kéthetes pihenő után szeptemberben pedig indítják az új csoportokat.

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
Ez is érdekelhet

2018-06-18 15:10:22

Játék!!! Egy dedikált Perutz mez a tét


2018-06-05 07:50:15

Nemzetközi mezőnyben is helyt álltak a judósok


2018-03-30 12:18:39

Ismét Pápára érkezik a nemzetközi kerékpárverseny


2018-07-18 19:36:13

Megtört a gólcsend