Városi delegáció látogatott Viskre | Pápa Ma

Városi delegáció látogatott Viskre


2018-06-28 21:51:37  | cikk: HuHa  | 



A hétvégén másodszor utazott hivatalos küldöttség a kárpátaljai Viskre. A meghívás a Koronavárosok Találkozójára szólt, ezen vettek részt a delegáció tagjai. Mint ismeretes, múlt évben, Szent István Ünnepén írta alá Áldozó Tamás polgármester és Jaroslav Hajavic, Visk első embere a testvérvárosi szerződést, a kárpátaljai polgármester akkor invitálta meg a pápai delegációt a júniusi rendezvényre, mely Visk legjelentősebb programja.
Magyar népdal, néptánc, hagyományőrzés - ez a fő motívuma a rendezvénynek

Máramaros környéke, Kárpátalja délkeleti része nagyon gyéren lakott település volt a középkorban, ezért 1326-ban Károly Róbert király négy városnak - Técsőnek, Husztnak, Visknek és Hosszúmezőnek - koronavárosi rangot adott, ami azt jelentette, hogy egy összegben fizethették az adót, bírót választhattak és mai szóval élve autonómiát, önkormányzatiságot élvezhettek. 1352-ben Nagy Lajos király Máramarosszigetnek is megadta ezeket a kiváltságokat, melyek egészen a 19. századig fennmaradtak. Ezek a kiváltságok kapcsolják össze az öt települést, és az idén tízedik alkalommal megrendezett Koronavárosok Találkozója igazolja, hogy ma is élő kapcsolat van a települések között, még úgy is, hogy azóta két országban helyezkednek el, hiszen Hosszúmező és Máramarossziget Romániához taartozik, a többi pedig Ukrajnához - idézte fel a történelmi hagyományokat Áldozó Tamás polgármester, aki a delegáció vezetőjeként utazott Kárpátaljára.
A pápaiakkal utazott Polgárdy Imre, a megyei közgyűlés elnöke is, aki beszédet mondott az ünnepségen

-A Koronavárosok Találkozója a helyi polgárok önkéntes munkájának eredményeképpen szerveződött rendezvény, ahol leginkább a magyar népi kultúra, népzene, néptánc és az öt településről érkezett delegációk találkozója jelenti a fő programot. A különböző településekről érkezett küldöttségek, csoportok, fiatalok kétnapos találkozója ez a rendezvény - mesélte a városvezető. Mint megtudtuk, az öt város különböző mértékben magyar a mai napig: Huszton elenyésző számú magyar lakosság él, Visken a lakosság fele, Máramarosszigeten a negyede magyar, Hosszúmező pedig gyakorlatilag magyarok lakta település ma is.
A két település polgármestere

A pápai vendégeknek volt lehetőségük Visk megtekintésére, megismerésére is. Áldozó Tamás úgy fogalmazott, Kárpátalja lenyűgöző.
-Visk nagyon szegény település, magyarországi nézőpontból nagyon nehezen értelmezhető. Ugyanakkor nagyon jólelkű emberek lakják, magyarok és ruszinok egyaránt. Az látszik, hogy más településekkel szemben itt megvan az a szervezeti háló, ami a magyarság megmaradását garantálni tudja: működnek a magyar történelmi felekezetek, van magyar óvoda és iskola. Az az iskola, melynek megmaradásáért többek között a magyar kormány ma nagyon sokat tesz - mesélte el a településen tapasztaltakat.
Többek között a tűzoltóknál is látogatást tettek a pápai vendégek

A kárpátaljai látogatás után ezen a hétvégén újabb hivatalos útra indul a polgármester kollégáival: Schwetzingenben, németországi testvérvárosunkban képviselik Pápát, a Förderverein egyesület megalapításának 25 éves jubileumi ünnepségén. Az egyesület gondoskodik a testvérvárosi kapcsolatok szervezéséről, ápolásáról, így a Pápa és Schwetzingen közötti kapcsolat létrejöttében, működtetésében is kiemelkedő szerepük van. Áldozó Tamás - saját hatáskörében eljárva - Pro Publico díjat adományoz az ünnepségen az egyesületnek, ezzel a meglepetéssel készül a jeles alkalomra. A szombati ünnepségen a németországi város valamennyi testvértelepülésének polgármestere jelen lesz - tudtuk meg.

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!