„A párkapcsolat maga egy tanulási folyamat” – beszélgetés Bácskai Júliával


2010-05-17 21:57:29  | cikk: mo  | fotó: mo  | 


„A párkapcsolat maga egy tanulási folyamat” – beszélgetés Bácskai Júliával főképe
A Csendes Csodák rendezvénysorozata ismét különleges előadással várta az érdeklődőket az Edvy Malom Fogadóban. Az alkalmon Bácskai Júlia pszichológus, ahogy magáról állítja „szabadszóműves” tartott előadást A párkapcsolatok pszichológiája címmel. Bácskai Júlia a reklám szakma után főiskolát végzett népművelő-könyvtáros szakon, majd pszichológiát az ELTE Bölcsészettudományi Kar Pszichológia szakán. Később éveken keresztül tanulta a pszichológus-szakma módszertanát, kb. 1000 órában. Iskolapszichológusként alapító tagja volt az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumnak, 10 évig kamaszokkal foglalkozott. Jelenleg is önismereti- pszichodráma csoportok vezetésével, egyéni- szex-, és párterápiával foglalkozik. Publicistaként nívós napi- és hetilapokból is ismerhetjük, saját rovatot vezetett évekig. Személyiségfejlesztő-, kommunikáció kurzusokon újságírókat, médiaszakosokat, szociálpedagógusokat, színészeket oktat. Tagja a Magyar Újságírók Országos Szövetségének. 2000-ben új színházi műfajt teremtett, pszichoszínház elnevezéssel. Számos kötete jelent meg az általa oktatott témákban.

Hogyan építette fel a mai estét, mit hallhatunk Öntől?
Igaz, van egy diasorozatom, vázlatom az előadásra, de azért én mégiscsak improvizálni szeretek leginkább. Mesélni, mint pszichológus arról, hogy látom a férfiak és nők kapcsolatát. Aztán hirtelen azzal is szembesültem, hogy az előadásra számos fiatal, kamasz érkezett. Úgyhogy velük kapcsolatban is van néhány gondolatom, egyfajta oktatás a szexről. Néhány jó tanács, mert szerintem nekik leginkább erre van szükségük.

Hogyan lehet közelíteni a fiatalokhoz, a kamaszokhoz?
Mindenképpen nyitottsággal. Hogyha azt akarjuk, hogy ne legyenek előítéletesek és ne mondjanak le rólunk, mint szülőkről, akkor mindenképpen nekünk is valamilyen módon nyitnunk kell feléjük.

Térjünk át a férfiak és nők kapcsolatára. Meg tudná-e fogalmazni, mi a nyitja a jó párkapcsolatnak? És egyáltalán tanulható-e a folyamat, hogyan tanulhatunk meg szeretni és együtt élni valakivel?
Leginkább önismereti úton lehet tanulni. A párkapcsolat maga egy tanulási folyamat. De ahhoz ész kell és gondolkodni kell, hogy tudjunk tanulni. Vannak olyanok, akik időről időre ugyanazokat a hibákat követik el és ezért nem jó a párkapcsolatuk.

Milyen hibák ezek?
Egy tipikus példa, amikor a páciens azt mondja: „Engem mindenki kihasznál!” És miért? Mert hagyja magát. Nagy nehezen elválik a Józsitól, aztán hozzámegy a Bélához, és megint ott tart, ahol eddig. Kihasználják. Azt szoktuk mondani, hogy minden pszichoterápia egy felnövesztő terápia, vagyis felnőtté kell válni a saját terápiánk során. Ha felnőttünk, már önállóak vagyunk. Ha önállóak vagyunk, akkor nem lehet velünk ezt-azt elkövetni.

Említette, hogy az Ön által kitalált pszichoszínházat is elhozza Pápára, egy este erejéig. Mit takar az elnevezés, mi a célja ennek a műfajnak?
Ez a pszichológia és a színház ötvözete. Profi színészekkel dolgozom, adott helyzetgyakorlatokat játszanak el. Az ötlet a pszichoterápiás gyakorlatból indult, hiszen ott is használok hasonlatokat, képeket, s innen jött az ötlet, hogy meg kellene ezt mutatni egy igazi színpadon is, milyen például az érzelmi kötelék? Minden előadás alkalmával választanak egy témát, amelyről bárkinek lehet élménye. A színész maga is átélt már ilyen helyzeteket és ezért könnyen beleéli magát.

Mi ösztönözte arra, hogy a pszichológiai pályát válassza?
Mindig is érdekeltek az emberek. Gyerekkoromban készült rólam egy fénykép, fekszem a parton és van körülöttem vagy 15 gyerek. Már akkor is úgymond központi személyiség voltam, mindig volt körülöttem valaki.

Milyen tervei vannak a jövőre nézve, esetleg egy következő kötet?
A pszichoszínház már 210 előadáson van túl. És most szombaton is készülünk egy következőre. A Karinthy Színházban Hegyi Barbarával és Fenyő Ivánnal lesz egy előadásunk. Ezen kívül a júniusi könyvhéten megjelenik A mások férjével című könyvem, és most dolgozom az „Exek” témán, ami pedig szeptemberben jelenik meg kötet formájában.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-09-09 15:17:38

A legfontosabb, hogy amit csinálunk, hiteles legyen - Beszélgetés a Balkan Fanatik tagjaival


PÁPA időjárás