Indulatos véleménycsere a városi piacról


2018-07-27 19:49:40  | cikk: HuHa  | 


Indulatos véleménycsere a városi piacról főképe
Indulatoktól sem volt mentes az önkormányzat mai egyeztetése a pápai piac árusaival, akiket azért hívtak össze a Városházára, hogy tájékoztassák őket a hetivásár új helyszínéről, az ottani piaci körülményekről és a vásár tervezett működési rendjéről.
Közel száz árus vett részt a megbeszélésen

Mint ismeretes, Pápa Város Önkormányzata 500 millió forintot nyert el a TOP vonatkozó kiírásán a városi piac felújítására. A tervek a jelenlegi piaccsarnok lebontásáról és egy új, a 21. századi elvárásoknak megfelelő épület emeléséről, valamint a terület rendezéséről szólnak. Az előzetes tervezői becslések szerint a beruházás közel 700 millió forintba kerül, a pályázati forráson túl szükséges pénzt a város biztosítja a fejlesztéshez. Az építkezés idejére - ami várhatóan egy év - a piac a Fő térre költözik, az önkormányzat itt biztosítja az árusítás lehetőségét.
-A piac fejlesztésének projektjében elértünk oda, hogy látszanak az előttünk lévő munkafolyamatok kezdő időpontjai. Látjuk, hogy mikor lesz kiviteli tervünk, mikor tudjuk kiírni a kivitelezésre a közbeszerzést, mikor tudunk munkaterületet átadni és ehhez képest visszaszámolva, mikor tudjuk a bontást megkezdeni - közölte Áldozó Tamás. Hangsúlyozta, a jelenlegi tervek szerint szeptember elsejétől megkezdődhetnek a bontási munkák a piac területén, és fontosnak tartották, hogy a bekövetkező változásokról autentikus forrásból tájékozódjanak az árusok.
-Rengeteg szóbeszéd, pletyka és felesleges feszültségkeltés van ebben a történetben, de mi a megoldásra törekszünk és ezt a megoldást csak közösen tudjuk megtalálni azokkal, akik ezen a piacon majd árusítani akarnak - emelte ki a polgármester.
Áldozó Tamás (középen)  hangsúlyozta, az önkormányzat fontosnak tartja, hogy hiteles információkat nyújtson a változásokról

Áldozó Tamás a tanácskozáson hangsúlyozta, azt szeretnék, hogy minden érintett - így a vásárlók, árusok és a város - számára is jó megoldás szülessen, jó piacot tudjanak kialakítani a városközpontban, az egyeztetés célja éppen a főtéri piac működési rendjének ismertetése, a vélemények és főként az ügyet előrevivő javaslatok megismerése.
Az egyeztetésen elhangzott, előreláthatóan egy évig a Fő téren fog működni a piac, ott adott a feltételrendszer ahhoz, hogy a vásár működhessen, az önkormányzat üzlethelyiségeiből ajánl fel azoknak az árusoknak, akik a vásárcsarnokban üzletet béreltek. Az árusok arról is tájékoztatást kaptak, hogy a helyet egységes installáció alapján biztosítja város, és nem lesz változás a helyárakban. A piacosok az áru ki-és berakodási idejére hajthatnak be a főtérre, a vásár ideje alatt járműveiket meghatározott parkolókban helyezhetik el.
Rádi Róbert a projekt ütemezéséről beszélt

Rádi Róbert, a projektet koordináló cég vezetője a projekt előrehaladásának részleteit ismertette. Eszerint augusztus végére elkészülnek a kiviteli tervek, ez alapján megkezdődik a kivitelező kiválasztása az előírásoknak megfelelően és várhatóan október végén adják át a munkaterületet az építőnek, addig azonban - szeptembertől - a bontási munkákat elvégzik. Az új piac a tervek szerint május végére készül el.

A főtéri piac tervezett rendjéről Bakó István, a piacot üzemeltető Városgondnokság igazgatója beszélt. Hangsúlyozta, egyedülálló arculatot kívánnak teremteni, mely részben visszaadja a régi, templom körüli vásárok hangulatát, részben pedig teljesen új lesz. Beszélt arról, hogy az árusok a Plébániasoron, ennek meghosszabbításában a Fő utcán és a Plébániasorról leágazva a templom mögött és előtt kapnak helyet. A mobil árusító kocsikat a Pedagógus Művelődési Ház udvaráról vihetik ki, ebben a Városgondnokság munkatársai nyújtanak segítséget. Az árusítási helyüket a piacosok maguk választhatják meg, előbb az éves bérlettel rendelkezők választhatnak, aztán a féléves és havi bérlettel rendelkezők. A piaci napok egyelőre nem változnak: a keddi és pénteki városi piac mellett, hétfőn, szerdán és vasárnap az őstermelők ingyenesen árusíthatják a maguk által termesztett portékát, szombaton pedig nincs piaci árusítás.
Bakó István többször is kérte, a piacosok fogalmazzák meg igényüket az árusítóhelyre vonatkozóan  

Az egyeztetésen elhangzottakat vegyesen fogadták az árusok, voltak, akik negatív hangulatot próbáltak kelteni, voltak, akik figyelmesen végighallgatták a tájékoztatást és elfogadták az elhangzottakat, és voltak, akik már a kompromisszumos megoldáson gondolkodtak. A legtöbb felvetés arról szólt, hogy az elkészített piaci kocsi nem alkalmas árusításra, a ruhaneműket értékesítőknek sátorra van szükségük. Az sem nyerte el tetszésüket, hogy járműveik nem maradhatnak a téren a vásár idején, és többen arról beszéltek, hogy a vásárlók nem fognak elmenni a főtérig a piac miatt. Az indulatos hangvételtől sem mentes megbeszélésen az önkormányzat részéről jelenlévők többször is figyelmeztették a felszólalókat, hogy a negatívumok hajtogatása helyett, inkább javaslataikat, ötleteiket fogalmazzák meg, hiszen csak úgy közeledhetnek egymáshoz az álláspontok.
A vásározóknak a megbeszélést követően arra is volt lehetőségük, hogy a már elkészült egységes árusítópultok mintapéldányait megtekintsék. Itt már békésebb volt a hangulat, az árusok egyetértettek abban, hogy egyes termékek értékesítéséhez megfelelő a piackocsi, míg a ruhaárusok az ő igényeiknek megfelelő elárusítósátor tervezését kérték a jelenlévő szakemberektől.
A piaci kocsik mellett már használható javaslatok is megszülettek

-Meggyőződésem, hogy augusztusban, amikor elkezdünk a konkrét helyekről tárgyalni, nagy lesz a kereslet a főtéri árusítóhelyek iránt. Természetes, hogy mindenki tart az újtól, attól, ami más mint amit eddig megszokott - fogalmazott a polgármester az egyeztetés után.
Az eszmecsere várhatóan tovább folytatódik majd, a város vezetése azt szeretné, ha az árusok is hajlanának a kompromisszumos megoldásra és azon gondolkodnának, miként lehetne a piacot mindenki elégedettségére működtetni.

Képek:


Címkék: piac
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-04-10 21:19:34

Megkezdődött a piac építése


ajánlott cikk főképe

2019-06-06 10:09:00

Készül a betonkoszorú


PÁPA időjárás