Festőkerti családi vasárnapok a Kékfestő Múzeumban


2018-07-30 23:05:36  | cikk: Babos Petra  | 


Festőkerti családi vasárnapok a Kékfestő Múzeumban főképe
2016 nyarán szervezte meg első ízben a Festőkerti családi vasárnapok elnevezésű programját a Kékfestő Múzeum, melynek keretében színházi előadásokra, filmvetítésre invitálták az érdeklődőket. Idén úgy gondolták, újra megrendezik a nagy sikernek örvendő programot, két alkalommal.
Mészárosné Varga Veronika elmondta, sok rendezvény van a városban a nyáron, ami családoknak szól, a Kékfestő Múzeum udvara különleges helyszín, így ez a program is tökéletes kikapcsolódást biztosít a résztvevőknek.
-Az első alkalommal Vitéz László és az elásott kincs című bábelőadást tekinthették meg az érdeklődők. A darabot a szombathelyi Mesebolt bábszínház hozta el városunkba. Ehhez kapcsolódva a vásári hangulatot idézve horgászat, golyógurítás és egyéb ügyességi feladat várt a gyerekekre, de kézműveskedhettek is, melynek során fakanál bábfigurát készíthettek - tudtuk meg a múzeumpedagógustól.
Tegnap tovább folytatódott a detektika. A krimi iránt érdeklődők ismét kipróbálhatták az interaktív nyomozós játékot, a detektikát. Mészáros Dorka ennek kapcsán elmondta, amikor az ELTE-re került kriminológia mesterszakra, akkor gondolta, hogy szívesen csinálna egy kriminológiai játékot. Nagy sikere lett a programnak, s úgy döntött, lesz folytatása is.
-Tavaly Pápán, a Múzeumok éjszakáján a Fekete királynővel jöttünk, most pedig a Világszámot hoztuk el a pápaiaknak. A történet arról szól, hogy Hidvégi-Mailáth Enikő és Hidvégi Ákos luxus lakásában vacsorát rendeznek, melynek témája az Éji Cirkusz. Meghívják a híres és ugyanolyan titokzatos Wolf testvéreket és a zseni Göcz ikreket. Jelen van Mailáth Roland, Zsoldos Hanna és Barabás Ervin is, ők a házaspárnál laknak.
Reggel hat óra húsz perckor Enikő megtalálja Roli testét a lépcső alján. Összetörte magát, azonnal szörnyethalt. Az orvos szakértő és a törvényszéki szakértő Roli sérüléseiből és az esés szögéből arra jutnak, hogy nem véletlenül esett le, hanem lelökték. A zakója belső zsebében frissen előhívott fotókat találnak, melyekből számozásuk alapján több is hiányzik - mondta Mészáros Dorka, majd hozzáfűzte, reméli, mindenkinek nagyon tetszett a játék.
A 14 éven aluliak Az eltűnt kincs nyomában keresgélhettek a múzeum körül.
A Festőkerti családi vasárnapok nagy sikernek örvendtek mindkét alkalommal, így biztosan lesz folytatása a jövőben is.


Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2018-12-06 15:00:40

Játékos feladatok a pályaorientációs vetélkedőn az Acsádyban


ajánlott cikk főképe

2018-10-09 22:35:43

A könyvtárban is mondták a magukét


ajánlott cikk főképe

2018-08-01 21:21:52

Városrészi napra készül a Tókertváros


ajánlott cikk főképe

2018-10-17 14:55:05

A páratlan oldali járda is megújul a Teleki utcában