A lelkéből szólt a zene - Nyilas Édua koncertje


2018-08-19 22:48:00  | cikk: ha  | 


A lelkéből szólt a zene - Nyilas Édua koncertje főképe

A pápai református újtemplom tetőzete felújításra szorul. Az állami támogatás mellé szükség lesz saját forrásra is, ehhez több fiatal zenész is felajánlotta segítségét. Így a júliusi kántorképzős jótékonysági koncert után augusztusban még két hangverseny helyet kapott a programban. Elsőként Nyilas Édua lépett fel, a fiatal fuvolista a pápai református gyülekezet tagja volt, jelenleg Svájcban tanul, de kötelességének érezte, hogy saját eszközeivel támogassa a felújítást.

Élete első önálló koncertjét adta most a templomban, aminél jobb helyszínt nem is találhattak volna, mondta. Munkácsys diák volt, a Bartók Béla Zeneiskolában tanult fuvolázni Nagy Tibornénál, majd Kozmicsné Tomor Ibolyánál. Azért választotta a fuvolát, mert lírai, lányos hangszert szeretett volna - ez volt a szempont a kezdeteknél, aztán ez persze változott, szenvedéllyé vált a zenélés. A fuvolát megszólaltatni olyan, mintha közvetlenül a lélekből szólna a zene, vallja Nyilas Édua.

Nyilas Édua és Nyilas Gyöngyvér - most lépett fel először közösen a két testvér

A fiatal lány az általános iskola után a szombathelyi művészeti gimnáziumban folytatta tanulmányait, az érettségi után pedig felvételizett a berni zeneakadémiára - sikerrel. Mint mondta, a szombathelyi középiskola nagyon családias volt, szinte burokban éltek növendékként, most az egyetemi élet rádöbbentette arra, hogy a zenei pályán rengeteget kell dolgozni, küzdeni kell a haladásért, a lehetőségekért.

A pápai koncerten Boismortier, Mozart, Bach, S. Karg-Elert és Porkoláb Martin művei csendültek fel. Porkoláb Martin Cseresznyevirágzás című darabját Édua számára írta, a református templomban volt az ősbemutató. Nyilas Édua koncertjén zongorán közreműködött Buti Zsanett, marimbán pedig a testvér, Nyilas Gyöngyvér. Ez a hangverseny az első alkalmak koncertje volt, hisz a két testvér most lépett fel először együtt, Bach Air-jét adták elő. Gyöngyvér elmondta, hogy nagyon élvezte a közös próbákat, s nagyon jó volt, hogy testvérekként gesztusokból, rezzenésekből is értették egymást. Az, hogy egy családból két ilyen tehetség is zenei pályára lépjen, kell a támogató közeg, a háttér, vallják a lányok. - Ebbe a családba kellett születnünk, ahol a zene mindig lételem volt, s így aztán nem véletlen, hogy számunkra is ez lett a legfontosabb - mondta Gyöngyvér.

A koncerten több mint 70 ezer forint gyűlt össze. A következő jótékonysági hangverseny augusztus 25-én 19 órakor lesz, Beller Barnabás orgona-improvizációit hallhatja a zeneszerető közönség.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-03-20 13:22:49

Kesztyűben a piaci árusok


ajánlott cikk főképe

2020-03-19 16:19:36

Beszakadt a szökőkút térkőburkolata az egyik kukásautó alatt a Fő téren


ajánlott cikk főképe

2020-06-01 14:35:36

Új mezőgazdasági gépkereskedés nyílt Pápán


ajánlott cikk főképe

2020-03-18 14:36:33

Vasárnaponként élő istentiszteleti közvetítés a református templomból