NB III: Megyei rangadó következik az éllovas ellen


2018-08-24 09:01:57  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: veol.hu  | 


NB III: Megyei rangadó következik az éllovas ellen főképe
A három forduló után két győzelemmel és egy döntetlennel az élen álló FC Ajkát fogadja a Perutz FC, a szomszédvári rangadót az NB III-as pontvadászat negyedik fordulójában rendezik.
Dunaharasztiban is megőrizte veretlenségét a Perutz FC, mely mindjárt a mérkőzés elején hátrányba került, szerencsére a második felvonásban Havasi Dániel találatával sikerült a döntetlent kicsikarni.
- Győzni mentünk Dunaharasztiba, így nem vagyok elégedett a pontosztozkodással - értékelte az 1-1-es döntetlent Rozmán László. - Az első félidőben nem találtunk fogást az ellenfélen, pedig tudtuk, hogy milyen játékrendszerben játszanak. A szünetben szerkezetet váltottunk, amivel fölénybe kerültünk, sajnos ez csak az egyenlítésre volt elég.
Augusztus 25-én 19 órakor azzal az Ajkával találkoznak a pápaiak, mely a THSE-Szabadkikötőt 7-1-re múlta felül, majd a Pénzügyőrt is magabiztosan győzte le 4-1 arányban, a legutóbbi körben viszont kissé váratlanul pontokat hullajtott a Puskás Akadémia ellen (0-0). A két veretlen találkozása nagy csatát ígér.
- Mindenképpen parázs rangadóra készülünk, nagyon motiváltan várjuk az Ajkát. Tiszteljük a szomszédvárat, tisztában vagyunk vele, hogy számukra a bajnoki cím a tét, de megígértük magunknak és a szurkolóknak, hogy hazai pályán nem vihet el tőlünk senki három pontot, ennek szellemében készültünk egész héten.
Rozmán László szerint több szempontból is presztízsmeccs lesz a szombati, egyrészt a két város közelsége miatt, másrészt azért, mert jelenleg a Pápát erősítő játékosok közül többen is futballoztak korábban Ajkán, arról nem is beszélve, hogy a Rozmán-Haraszti edzőpáros legutóbbi kenyéradója szintén az Ajka volt.
- Tudjuk, hogy sokan presztízsmérkőzésként tekintenek a derbire, nem szeretnénk ugyanakkor, hogy ez elvigye a fejeket. Az biztos, hogy meg szeretnénk mutatni a volt klubunknak, hogy talán kár volt lemondani rólunk. Taktikai fegyelem, maximális koncentráció, megfelelő mentális állapot mind-mind szükségeltetik majd ahhoz, hogy szombaton jó eredményt érjünk el - tette hozzá a pápai tréner.

Képek:


Címkék: Perutz
Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2018-06-18 15:10:22

Játék!!! Egy dedikált Perutz mez a tét


ajánlott cikk főképe

2018-06-12 19:43:31

Távozik Marton Miklós


ajánlott cikk főképe

2018-09-16 19:34:32

A hosszabbításban bukta el a győzelmet a Perutz


ajánlott cikk főképe

2018-07-18 19:36:13

Megtört a gólcsend