Jól működik az ingyenes strandkönyvtár a Várkertfürdőben


2018-08-24 19:15:49  | cikk: Babos Petra  | 


Jól működik az ingyenes strandkönyvtár a Várkertfürdőben főképe
Vigyél el egy könyvet és érezd jól magad! Ezzel a szlogonnel várja a fürdőzőket a Charity Shop új, ingyenes kezdeményezése a Várkertfürdőben.
Takács Balázs, a Charity Shop üzemeltetője elmondta, négy héttel ezelőtt keresték fel a pápai fürdőt, hogy szeretnének egy strandkönyvtárat létesíteni. Ennek egyik apropója az volt, hogy a Vas Népe szerkesztőségét átépítették, s megkapták a berendezésüket azzal a feltétellel, hogy azt közösségi célokra fordítják. Úgy gondolták, a legjobb hely a fürdő lenne, ahol strandkönyvtárat rendeznének be.
-Három helyszínen állítottuk fel a polcokat, a strandon, a termálfürdőnél és a gyógyászati részlegen. Nem is sejtettünk, hogy ilyen pozitív lesz a fogadtatása, örömmel tapasztaltuk, hogy két hét után a polcok szinte üresek lettek. Akkor 600 darab kötettel töltöttük fel, majd az elmúlt két alkalommal 400 és 300 könyvvel láttuk el a létesítményt. Ha valakinek megtetszik egy-egy kötet, természetesen haza is viheti magával - emelte ki Takács Balázs, aki hozzátette, hasonló programjaik működnek kórházakban, de strandkönyvtárat Pápán létesítettek először, amelyre a helyiek adták oda örömmel könyveiket. Végül reményeit fejezte ki, hogy sokáig működni fog a fürdőben a könyvtár, ahol van külön idegennyelvi részleg is.
Nagy Zsolt vezérigazgató örömét fejezte ki a strandkönyvtár ötletéért, ami a vendégeik kikapcsolódását szolgálja. Mint mondta, tapasztalataik szerint a vendégek használták, keresték a könyveket. Kiemelte, a gyógyászaton és a termálfürdőben a strandszezon után is elérhetőek lesznek majd a kötetek.
Unger Tamás alpolgármester, Pápa Város Turizmusáért Alapítvány kuratóriumi elnöke köszönetét fejezte ki Takács Balázsnak, hogy egy újabb olyan ötlettel álltak elő, ami a pápai közösséget gazdagítja.
-A helyi közösségi bolt vezetője kereste meg azzal a szándékkal Pápa Város Turizmusáért Alapítványt, hogy strandkönyvtárat szeretnének kialakítani a pápai fürdő területén. Ez egy közös összefogás eredménye, s így a közösségi bolt a fürdő látogatóinak tudja átadni ezeket a könyveket - emelte ki Unger Tamás, aki hozzáfűzte, ez nem az első kezdeményezése a közösségi boltnak, hiszen gyűjtöttek már adományt Pápa Város Beteg Gyermekei Alapítvány, a családsegítő szolgálat és egyéb kisebb szervezetek számára. Végül reményeit fejezte ki, hogy a jövőben lesz még ilyen példaértékű kezdeményezésük.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-04-17 11:52:51

Online lelki megerősítés és mentálhigiénés tanácsadás a Lélek és Tradíció Alapítvány jóvoltából


ajánlott cikk főképe

2020-07-06 17:13:44

Pálosan szép az élet! - Pálos rendtörténeti vándorkiállítás a Fő utcán


ajánlott cikk főképe

2020-04-06 10:36:30

Az Alapellátási Intézet is részesült a Kínából érkezett maszkokból


ajánlott cikk főképe

2020-04-24 09:25:12

Mától a negyven év felettiek kapnak textil szájmaszkot