Piacpróba a Fő téren


2018-08-28 13:26:32  | cikk: HuHa  | 


Piacpróba a Fő téren főképe
Mint ismeretes, hétfőtől a Fő téren működik az élelmiszer- és virágpiac, vagyis azok az árusok költöznek első körben új helyükre, akik ma még a piaccsarnok épületében kínálják portékáikat. A Fő téri vásárhoz az önkormányzat egységes arculatú elárusító helyeket alakít ki, az élelmiszer árusok számára ponyvatetős, kerekes piaci kordét készíttettek, a ruhaárusoknak pedig sátor készül.
Kitolták az árusítókocsikat a Fő térre, hogy az elrendezést áttekintsék

Ma délelőtt a negyvenöt megrendelt piaci kocsi utolsó darabjai is megérkeztek, a piacot üzemeltető Városgondnokság pedig próbát tartott, kihordták a térre az - egyelőre még csupasz - kordékat, hogy a tér elrendezését áttekintsék. Az árusok a jégpálya területén kapnak helyet, a kocsikat sorokba rendezik, ezek utcácskákat alkotnak, így pont olyan lesz az elrendezés, mint a piaccsarnokban. A térközöket is a fedettpiacnak megfelelően alakítják ki, a vásárlók számára 2,8 méter széles utat biztosítanak a közlekedésre és az árusok megközelítésére, a piacozóknak pedig 4 méteres térközt hagynak.
-Magunknak tartottunk próbát ma, látni akartuk, milyen gyorsan lehet kihordani a kocsikat, hogyan helyezzük el őket, milyen távolságra legyenek egymástól, de néztük azt is, hogy a tetőponyvák milyen árnyékot vetnek az árusító felületekre - közölte el Bakó István, a Városgondnokság igazgatója.
Bakó István igazgató (középen) az árusok közreműködésével mérte ki az árusító sorok közti távolságot

Elmondta, a mai próba után pénteken még egy kitelepülés tartanak, akkor több kocsit szerelnek fel a kék-fehér ponyvákkal és ekkor választhatják ki a helyüket az árusok. Elsőként az éves bérletet vásárlók dönthetik el, hol szeretnének lenni, aztán a féléves és havi bérlettel rendelkezők, a maradék helyet pedig a napijegyesek kapják meg.
Még sok a kérdés, de minden egyeztetés közelebb visz a megoldáshoz és az új hely elfogadottságához

A piacpróbára a mai vásári napon sok árus is eljött, többségük érdeklődéssel és bizakodással figyelte, miként alakul ki új helyük. Természetesen sok még a kérdés, vannak bizonytalankodók, de a Városgondnokság minden segítséget megad ahhoz, hogy minél zökkenőmentesebben lakják be az új piaci teret az árusok.
-Van érdeklődés és úgy látom, hogy egyre inkább elfogadják az árusok azokat a feltételeket, lehetőségeket, amit a Fő tér tud nyújtani - mondta el tapasztalatait a Városgondnokság igazgatója, hozzátéve, a ruhapiac átköltöztetésének előkészületei is haladnak.
-A múlt hét eleji felmérésünk szerint negyven sátrat kell gyártatnunk, a hétvégén azonban már hetven sátorra volt igény. Úgy érzem alakul az új piac.
Bakó István meglátása szerint szerencsés döntés volt, hogy két ütemben foglalják el új helyüket az árusok a Fő téren, hiszen így a ruhások akkor érkeznek majd, amikor az élelmiszer- és virágárusok már rutinos főtéri piacozók lesznek és mintát is tudnak nyújtani a többiek számára.

Képek:


Címkék: piac
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet