Új járdát kapnak a Hatodik utcaiak


2018-09-06 18:01:49  | cikk: HuHa  | 


Új járdát kapnak a Hatodik utcaiak főképe
A Nyolcadik utcai járdafelújítás után továbbra is a Tókertben dolgozik a Pápai Városfejlesztő Társaság Kft. kivitelezői csoportja, a Hatodik utcában kezdték meg a napokban a munkát. Ebben az utcában is teljes hosszban és mindkét oldalon felújítják a gyalogosfelületet, a munka várhatóan az év végéig tart - tudtuk meg a mai bejáráson.
Áldozó Tamás polgármester és Rádi Róbert ügyvezető az elkészült Nyolcadik utcát is megtekintette

Az előző beruházást összegezve Rádi Róbert ügyvezető elmondta, május végén kezdték meg az építkezést, mely az utca teljes hosszára és mindkét oldalára kiterjedt.
-694 méter hosszú járdát építettünk a Nyolcadik utcában, területe 833 négyzetméter, az új járdát 774 méteren zárja kertiszegély. A munkafolyamat a megszokott volt itt is, a régi, rossz állapotú aszfaltos és cementlapos járdát felbontottuk, új tükröt készítettünk és ugyanazzal a térkőburkolattal építettük meg az új felületet, mint amit máshol is alkalmazunk - ismertette, hozzátéve, ebben az utcában a társaság több magánmegrendelést is kapott kapubejárók térkövezésére. Ezeket is a járdaépítésnél alkalmazott kövekkel rakták le, így még egységesebb utcakép alakult ki.
A járdaépítés befejeződött a műszaki átadás-átvétel megtörtént, a társaságnak még annyi feladata van a Nyolcadik utcában, hogy a sérült zöldfelületeket helyreállítsa, ez azonban most még nem lehetséges a sok csapadék miatt. Így a következő hetekben még visszatérnek az érintett utcaszakaszokra, a Hatodik utcában azonban addig is megkezdték a járdafelújítást.
-A Hatodik utca a városrész leghosszabb utcái közé tartozik, egy csendes, rendezett utca, azt gondolom, hogy az itt élők nagyon megbecsülik, hogy új járda épül - fogalmazott Áldozó Tamás polgármester.
Újabb tókerti utca járdája újul meg év végéig, most az első szakaszt bontják

Az utca egyik oldalán jelenleg rossz minőségű, töredezett cementlapos járdán közlekedhetnek a gyalogosok, másik oldalon aszfaltburkolatú a járda, a felújítás itt is nagyon indokolt.
-Az utca teljes hosszában, mindkét oldalon új járdát építünk, hossza 1480 méter, területe 1775 négyzetméter, az előzetes mérések szerint az új gyalogosfelületet 1681 méter hosszan határolja majd kertiszegély - mondta el a beruházás részleteit az ügyvezető. Hozzátette, itt is szakaszosan, kereszteződéstől kereszteződésig dolgoznak párhuzamosan a két oldalon, hiszen így lesz a legkisebb felfordulás az utcában és így a leghatékonyabb a kivitelezés logisztikája.
A munka a hét elején megkezdődött, a Gróf út irányából haladnak végig az utcán, jelenleg az első szakasz páratlan oldalán a bontást végzik az építők. A járdafelújításnak az év végéig kell elkészülnie, a határidő számol azzal is, hogy lesznek olyan napok, amikor nem lehet kültéren dolgozni.
A cemnetlapos és aszfaltos járda helyett ízléses térkőburkolatos felület épül

Ezzel a több mint nettó 30 millió forintos beruházással már jól meghaladja a 100 millió forintot az idei járdaépítések értéke - közölte Áldozó Tamás polgármester a helyszínen, emlékeztetve arra, hogy 2014-ben azt ígérték, minden évben legalább ennyi pénzt kívánnak a gyalogosfelületek megújítására fordítani.
-Ha a Jókai utcai járdákat beleszámoljuk, lényegesen meghaladtuk a 100 milliós értéket, ha pedig megkezdődik a Korvin utcai járdaépítés, akkor a dupláját is megközelíti a járdaépítésekre fordított forrás - összegezte, kiemelve, bízik abban, hogy jövőre is hasonló nagyságrendben tudják folytatni ezt a munkát. A polgármester arról is szólt, az idei évben több járdaépítésre van lehetősége a városnak, mint amennyi építőipari kapacitás a környéken rendelkezésre áll. A Pápai Városfejlesztő Társaságnak a teljes szezonra van megbízása, a következő napokban kezdődő újabb járdaépítés - a Gönczöl utcában - már külsős vállalkozóval zajlik, de nehéz volt kivitelezőt találni. Ha pedig jövőre is ez a helyzet marad, akkor még inkább felértékelődik, hogy a városnak saját építő kapacitása van, hiszen ezzel a csapattal egész évben lehet dolgozni.

Képek:


Címkék: felújítás
Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!