A biztató játék ellenére vereséggel kezdett az U19


2018-09-11 15:25:11  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Babos Petra  | 


A biztató játék ellenére vereséggel kezdett az U19 főképe
A Veszprém elleni találkozó halasztása miatt a nyáron alaposan megerősített Puskás Akadémia ellen játszotta idei első tétmeccsét a Pápai Egyesített Labdarúgó Club U19-es lány csapata, mely végül 1-0-s vereséget szenvedett. Pődör Ákos edző szerint bár az eredmény egygólos vendégsikert mutat, szerkezetileg, szakmailag, csapategységben sikerült előrelépni.
- A vereség ellenére jól játszottak a lányok, mindent megtettek. Egy olyan csapattal találkoztunk, amelyiket kis szerencsével le is győzhettünk volna. Sajnos egy átlövésből hátrányba kerültünk, és már nem sikerült egyenlíteni, de bizakodó vagyok a jövőt illetően, a felkészülés jól sikerült, biztos vagyok benne, hogy hamarosan jönni fognak a győzelmek is.
Pődör Ákos elmondta, a generációváltás gördülékeny volt, az U16-ból felkerülő játékosok jól beilleszkedtek, zökkenőmentesen be tudtak kapcsolódni a munkába. A tavalyi U19-ből többen felkerültek az NB II-es csapathoz, ők nagyon jó képességekkel rendelkeznek és a kitűzött célok elérésében erősségei lehetnek az új alakulatnak.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-03-04 21:10:38

Világbajnok oktatta a pápai judósokat


ajánlott cikk főképe

2019-06-18 12:35:33

Perutz FC: Öt távozó


ajánlott cikk főképe

2019-05-14 19:04:09

Pápai sikerek a megyei díjugrató bajnokságon


ajánlott cikk főképe

2019-04-24 11:35:26

Tollaslabda: Hazai és nemzetközi érmek


PÁPA időjárás