A türrös Mészáros Márton ezüstérmet szerzett a Nemzetközi Földrajzi Olimpián


2018-09-14 09:04:00  | cikk: Babos Petra  | 


A türrös Mészáros Márton ezüstérmet szerzett a Nemzetközi Földrajzi Olimpián főképe
Tízedik alkalommal vett részt a tudományterület legnagyobb szakmai presztízsű vetélkedőjén a négy tagból álló magyar csapat, és szereplésük felülmúlta az elvárásokat. A július 30. és augusztus 6. között a kanadai Québec-ben megrendezett vetélkedőről három érmet hoztak haza: a budapesti Radnóti Miklós Gimnáziumból Kaszap Kinga arany-, Mészáros Márton, a pápai Türr István Gimnázium diákja ezüst, Mészárik Márk, a budapesti ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium tanulója bronzérmet hozott haza. A csapat negyedik tagja, Bodansky Benjámin, a budapesti V. Kerületi Eötvös József Gimnázium diákja pedig a középmezőnyben végzett. A nemzetközi megmérettetés válogatója a HunGeoContest angol nyelvű földrajzi verseny volt, amelyet a Modern Geográfus Alapítvány és a PTE Természettudományi Kar Földrajzi és Földtudományi Intézete szervezett Trócsányi András tanszékvezető egyetemi docens, versenyigazgató vezetésével.
Mészáros Márton, a Türr István Gimnázium 12. G osztályos diákja elmondta, minden ország szervezett egy válogató versenyt, Magyarországon ezt a Pécsi Tudományegyetem rendezte. A megmérettetés három fordulóban állt, internetes, írásbeli és terepi versenyből. Innen az első négy embert hívták be a nemzetközi fordulóra, amit minden évben más országban rendeznek, idén éppen Kanadára esett a választás - mesélte Márton, aki hozzáfűzte, számára a terepi forduló volt a legérdekesebb, legszokatlanabb, hiszen ott teljesen ismeretlen országban kellett terepen elvégezni a feladatokat, de nagyon tetszett neki, érdekesnek tartotta.
-A kanadai versenyen is hasonló feladatok voltak, mint a Magyarországin. Én a nagyobb versenyek megrendezéséről tudtam, én kerestem rá, hogyan lehetne kijutni erre a megmérettetésre. Kíváncsi voltam arra, hogy milyen lehet egy ilyen verseny, valamint szerettem volna megmérettetni magam, ezért vágtam bele - mesélte a fiatal.
A verseny az angolszász rendszerre épült, tehát más volt, mint a magyarországi, de szerencsére erre Marci jól fel tudott készülni a pápai tanárai, illetve a pécsi egyetem tanárainak segítségével.
A Pécsi Egyetem szervezett egy egyhetes felkészítő tábort is, ahol megoldották a lehetséges feladattípusokat, illetve a csapat tagjai is megismerték egymást.
-Szerencsére, az angol nyelvi kifejezéssel nem volt gondom. Az angol nyelvet jól beszélem, így könnyen vettem az akadályokat - fűzte hozzá Márton, s elmondta, nagy öröm volt számára kijutni Kanadába a versenyre, hiszen ez egy életre szóló élményt jelentett. A versenyen kívül voltak kirándulások is, például jártak a szervező egyetem erdejében is, ami a tajga övezetben található. De megtekintették a Szent Lőrinc folyó torkolatát is, és bálna lesen is részt vettek. Az ezüstérem megszerzése után nagyon boldog volt, nem is mert arról álmodni sem, hogy második lesz. Az írásbeli fordulója jól sikerült, de a terepversenyről nem gondolta volna, hogy olyan jól fog menni.
Jövőre Hongkongban gyűlnek majd össze a legjobb geográfusok, Marci szeretne ott is bizonyítani.
Tanulmányait a BME-en kívánja folytatni, a jövőben alkalmazott matematikus szeretne lenni.
Dr. Kozma Zoltánné, Marci angoltanára elmondta, nagyon büszkék diákjukra, ami egyben nemcsak tanítványuknak dicséret, hanem az iskolának és szülőnek is nagy érdem.
-Ez a nem mindennapi eredmény nagy dicsőség. Kollégáimmal törekszünk arra, hogy a diákokat ne csak a nyelv megismerésére, hanem a használatára is megtanítsuk, és idegen nyelven szerezzenek ismereteket. Természetesen Marcit különórák keretében is felkészítettem, korrepetáltam, ami szintén hozzájárult a sikerhez, de a tehetség, az inspiráló családi háttér és az a csoport, amiben ő tanul az iskolában, az mind hozzájárult a szép eredmény eléréséhez. Öröm számomra, hogy a több diákunk szívesen olvas és tanul idegen nyelven több tantárgyat is. Iskolánk törekszik arra, hogy kielégítsük mindazt az egyéni igényt, ami az egyes diákok számára szükséges - emelte ki a tanárnő.
Szabó Ildikó, Marci földrajz tanára szintén nagyon büszke tanítványára. Mint mondta, bízott abban, hogy Marci jó eredményt fog elérni, hiszen rendkívül tehetséges fiatal, aki kiskora óta versenyez.
-Úgy gondolom, hogy eddigi munkájának megkoronázása volt ezt az ezüstérem megszerzése. Az ide vezető kemény út, már hetedik osztályban elkezdődött, Marci onnantól kezdve minden évben járt országos földrajzversenyeken, amelyekre külön készültünk. Erre a rangos megmérettetésre is különórák keretében tanultunk. Marci az OKTV-n 11. helyezést ért el, a Less Nándor Országos Földrajzversenyen pedig ötödik lett. A földrajz olimpiára úgy készültünk, hogy kértünk a Petőfi Gimnáziumból egy angol nyelvű földrajzkönyvet, én magyarul tanítottam a földrajzot, míg Ibolya az angolban segített Marcinak.
Az iskola számára is hatalmas elismerés a Nemzetközi Földrajzi Olimpián szerzett ezüstérem. Az intézménynek ez a harmadik olimpiai érme, hiszen 1995-ben Burcsi Péter Torontóban, 1996-ban pedig Indiában szintén Burcsi Péter szerzett aranyérmet matematikából.
Mészáros Mártont tegnap Pápa Város Képviselő-testülete Pro Publico-díjban részesítette az International Geography Olympiad földrajzi világversenyén szerzett kimagasló teljesítménye elismerésként.


Képek:

nincsenek képek

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
 Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2018-10-03 16:54:14

Kezdődik a Korvin utca felújítása


ajánlott cikk főképe

2018-10-15 15:05:54

Újraéleszteni tanítottak a Fő téren


ajánlott cikk főképe

2018-10-05 20:35:04

Idősek napja a nyugdíjas egyesület szervezésében


ajánlott cikk főképe

2018-07-10 00:27:38

Emlékezzünk! - Mártír istentisztelet a zsinagógában