A könyvtárban is mondták a magukét


2018-10-09 22:35:43  | cikk: ha  | 


A könyvtárban is mondták a magukét főképe

Nem költészet, nem színház, nem a capella rap, hanem mindhárom - ezzel a mottóval hívogatták az érdeklődőket a Pápa Slam különleges alkalmára, a Jókai Mór Városi Könyvtárba. Az Országos Könyvtári Napok keretében a fiatalokat is igyekezett megszólítani az intézmény, s erre a kortárs műfajra esett a választás. A slam alulról szerveződő műfaj, és az utca emberéhez szól az utca nyelvén. A téma és a forma kötetlen, a szabály annyi, hogy saját szerzeményt kell előadni, élőszóban, zene nélkül, és maximum 3 perc áll rendelkezésre.

A Pápa Slam tavaly ősszel indult, néhány lelkes, pápai kötődésű irodalombarát fiatalnak köszönhetően. Tegyi Kornél, Pintér Kristóf és Szabó Dávid volt az ötletgazda, aztán találtak egy jó helyszínt: a tókerti Nyolc befogadta a rendezvényt. Kéthavonta szervezték meg az első évben a slam-esteket vendégekkel, ismert slammerekkel. Aztán egyre több pápai kapott kedvet az íráshoz és az előadáshoz, így tulajdonképpen kinevelődött egy helyi csapat. Az első évad nem várt siker volt, mondta Pintér Kristóf Signo, egyre több fellépő és egyre népesebb közönség vett részt az alkalmakon. A szervezésben is megjelentek az újak, segítve a létrehozókat, így most már Kiss Martinnak, Sztyéhlik Annának, Szabó Máténak, Proszt Katának is köszönhető egy-egy slam-buli.

A könyvtárban ezúttal csak pápai slammerek voltak, ők azonban több írással is. A helyszín szokatlan volt, hisz eddig a pápai csoport még nem mozdult ki a tókerti bázisról, s ami még rendhagyó volt, az a közönség összetétele: eddig viszonylag kevés szépkorú fordult meg a Pápa Slamen, most viszont ott voltak ők is, és egyre jobban belejöttek a csettintgetésbe (ezeken az esteken nem tapssal, hanem csettintéssel fejezi ki a közönség a tetszését), értékelték a poénos rímekeket és a gondolatébresztő sorokat. A szókimondó színpadi verses műfaj itt is hódított őszinteségével, kötetlenségével.

- Jó helyszín a könyvtár, hisz a slam is töltekezik az irodalomból, és szerintem ma már a slam is az irodalom része - mondta Pintér Kristóf.

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!