Kilenc ember ellen nyert a Perutz


2018-10-21 16:53:58  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Babos Petra  | 


Kilenc ember ellen nyert a Perutz főképe
Három gól, két kiállítás, tíz sárga lap, egy kimaradt büntető, pápai győzelem - címszavakban így lehetne összefoglalni a Perutz FC - Mol Vidi II. bajnoki találkozót, melyet az NB III-as labdarúgó bajnokság 11. fordulójában rendeztek.

Perutz FC - Mol Vidi II. 3-0 (2-0) Gsz.: Szabó Zsolt 2, Ivancsics

Perutz Stadion, 300 néző, v.: Görög (Vörös, Révész). Perutz FC: Sánta - Bohner, Dóczi, Szénási, Böröczky (Benecz 76.) - Somogyi, Iványi (Havasi 67.), Ivancsics, Jurik (Szabó T. 67.), Nagy T. - Szabó Zs., edző: Rozmán László. Mol Vidi II.: Hársfalvi - Zeke, Lencsés, Tamás (Horváth 60.), Tarnóczi - Pápai, Tajti, Kojnok, Komódi, Kristán (Laczkó 60.)- Galacs (Vastag 68.), edző: Toldi Gábor.

Két felejthető produkció után a Mol Vidi II. ellen igyekezett játékban és eredményben is javulni a Perutz FC, mely kimondva is a három pontért lépett pályára a székesfehérvári alakulat ellen, melynek kezdőjében hét változás volt az elmúlt héthez képest. Eseménytelenül telt az első húsz perc, majd Szénási labdavesztése után Sántának kellett először védenie, a hazai hálóőr Pápai próbálkozását lábbal hárította. Egy perccel később Ivancsics pontrúgása után Böröczky elé került a labda, aki a bal alsót vette célba, Hársfalvi kapus azonban bravúrral leért a lövésre. Néhány minutummal később egy újabb hazai labdavesztés után Galacs vezette egy az egyben Sántára a labdát, a hazai portás azonban ezt a lehetőséget is hatástalanította. Ezután megint a vendég kapu forgott veszélyben, Szabó Zsolt kapott remek kiugratást, Hársfalvi azonban szögletre mentett. A sarokrúgást Ivancsics a hosszúra tekerte, ahol Szabó Zsolt érkezett és estében a gólvonal mögé juttatta a labdát 1-0. Tíz perccel a szünet előtt Hársfalvi kapus adott el egy labdát a tizenhatoson kívül, a labda Somogyi elé került, ívelése azonban kissé fölé ment. A 38. percben Dóczi fejese kerülte el centikkel a kaput, öt perccel később aztán sikerült a hazaiaknak megduplázni az előnyt, igaz ehhez kellett a vendégek kapusának bakija is: egy hosszan felívelt labdára Hársfalvi lépett ki a kapujából, ám rosszul találta el a labdát, ami így Ivancsics elé került, aki az üres kapuba emelt 2-0. Fordulás után 18 perc alatt kilenc főre olvadt a Vidi, előbb Komódi, majd Pápai kapta meg jogosan második sárga lapját. A 63. percben Pápai ráadásul a tizenhatoson belül buktatta Nagyot, amiért a játékvezető a tizenegyespontra mutatott. A büntetőt Szabó Zsolt végezte el, a vendég kapus azonban jó irányba vetődött és kiütötte a lövést. Ezután szinte végig egykapuzott a Perutz, a kettős emberelőnyt azonban nem sikerült gólra váltani, Havasi több alkalommal is betalálhatott volna, ám hol a kapufa, hol a kapus, hol a védők tisztáztak. A rendes játékidő utolsó percében azért sikerült begyötörni a harmadik gólt is, Ivancsics remek passzát Szabó Zsolt gurította a jobb alsóba 3-0.

Rozmán László: A héten szerkezetet váltottunk és átálltunk egy másik játékrendszerre, azt gondolom, ez hellyel-közzel működött is. Jó pillanatokban lőttük a gólokat, a kiállítások úgy láttam, minket zavartak meg jobban, akkor kellett volna még nyugodtabban játszani. Örülök a sikernek és annak is, hogy valamilyen szinten tudtuk kárpótolni a szurkolókat az elmúlt hetek gyengébb eredményei miatt.

Képek:


Címkék: Perutz
Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2018-09-10 13:42:04

Magyar Kupa: Hévízre utazik a Perutz


ajánlott cikk főképe

2018-12-10 17:58:37

Perutz FC: Ketten már biztosan távoznak


ajánlott cikk főképe

2018-09-16 19:34:32

A hosszabbításban bukta el a győzelmet a Perutz


ajánlott cikk főképe

2018-12-12 10:59:14

Rozmán László: Csak előre tekintünk