Ellentétes félidők, magabiztos Perutz győzelem


2018-11-04 16:27:36  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: veol.hu archív  | 


Ellentétes félidők, magabiztos Perutz győzelem főképe
Felejthető első játékrész után a második félidőben lelépte ellenfelét a Perutz FC, a Csepel elleni mérkőzésen a két gólt szerző Szabó Zsolt volt a vezér.

Két csalódást keltő eredmény után fogadta a kiesőzónától menekülő Csepelt a Perutz FC. Váratlant húzott a kezdőcsapat összeállításakor Rozmán László, Bohner Rolandot és Ivancsics Gellértet is csak a cserepadra nevezte, így Szabó Tibor és Baldauf Konrád kapott lehetőséget a kezdőben. A kezdeti tapogatózás után a 10. percben büntetőt rúghatott a Csepel, a játékvezető Császárt látta szabálytalannak Fislivel szemben a tizenhatoson belül. A tizenegyest a sértett nagy erővel a kapu közepébe vágta 0-1. A gól megzavarta a hazaiakat, a piros mezesek pedig több veszélyes támadást is vezethettek, ám Sánta kapus és Császár vezérletével a védelem jól állta a sarat. Az első hazai lehetőség Baldauf nevéhez fűződött, ám Somogyi kiváló ütemű kiugratása után Major védeni tudott. A 44. percben jogos tizenegyest kapott a Pápa, Jurik bal oldali beadása után Balogh tarolta le Szabó Zsoltot. A büntetőt Jurik Patrik a kapu jobb sarkába helyezte 1-1. Félidőben két helyen változtatott Rozmán László, Vallejos és Bohner állt be. Talán a két cserének, talán a szünetben megbeszélteknek köszönhetően egy teljesen más Perutz jött ki a folytatásra. Az 54. percben Szabó Zsolt kapáslövése kerülte el centikkel a jobb kapufát, majd megint a pápai támadó veszélyeztetett, közeli próbálkozását Major védte. A 72. percben megszerezte a vezetést a hazai alakulat, egy szabadrúgás után Szabó Zsolt elé pattant a labda, akinek közelről már nem volt nehéz dolga 2-1. Az utolsó tíz percben futószalagon jöttek a hazai lehetőségek, előbb Vallejos léphetett ki ziccerben, emelését azonban a vendégek legjobbja, Major hárította. Három perccel később tovább nőtt a különbség, Vallejos szabadrúgása védhetetlenül csapódott a hosszúba 3-1. A 87. percben egy kontratámadás végén Major fogta Szabó Zsolt ziccerét, egy perccel később azonban már nem tudott védeni a vendég portás: Vallejos remek ütemű és pontos kiugratása után Szabó tolta el a labdát a kimozduló kapus mellett, majd a hálóba gurított, kialakítva ezzel a 4-1-es végeredményt.

Perutz FC - Csepel FC 4-1 (1-1) Gsz.: Jurik, Szabó Zs. 2, Vallejos ill. Fisli

Rozmán László: Az első félidőben értékelhetetlen teljesítményt nyújtottunk, dekoncentráltan kezdtünk, összehoztunk egy felesleges tizenegyest, nem volt két jó passzunk. Jókor, nem sokkal a szünet előtt sikerült egyenlítenünk, ami pozitívan hatott a csapatra. A félidőben azt kértük a srácoktól, hogy magukért és a közönségért is kezdjenek el végre focizni, szerencsére megfogadták a tanácsainkat. A második félidő végre olyan volt, amit mindig szeretnék látni, nyomás alatt tartottuk az ellenfelet, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, gólokat lőttünk. Remélem, hogy ez a siker elindít minket azon az úton, hogy már merünk futballozni. 

Perutz stadion, 300 néző, v.: Juhász (Rigó, Révész). Perutz FC: Sánta - Nagy T., Dóczi, Császár, Böröczky - Somogyi - Szabó T. (Bohner 46.), Baldauf (Vallejos 46.), Nagy T., Jurik (Ivancsics 68.), Iványi - Szabó Zs., edző: Rozmán László. Csepel FC: Major- Fisli, Mészáros R. (Gyökér 63.), Szabó, Mészáros R., Teplán, Balogh, Kocsis, Schmid (Somlyai 77.), Szabó Zs., Molnár K. (Torda 52.), edző: Tamási Zoltán.

Képek:

nincsenek képek

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2018-08-25 21:49:09

Hatalmas baki kellett az Ajka győzelméhez


ajánlott cikk főképe

2018-10-30 23:19:28

Nyert és előzött a Kilián DSE


ajánlott cikk főképe

2018-09-13 23:36:37

Tollaslabda: Pápai arany Zágrábban


ajánlott cikk főképe

2018-11-11 16:56:18

Kiütéses idegenbeli Perutz siker