Szenvedélyük a tánc


2018-11-26 23:03:37  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Szenvedélyük a tánc főképe
A Sanogenesis Alapítvány idén már ötödik alkalommal rendezte meg országos táncversenyét, a Megaforce Dance Cup-ot. A bajnokság idén is két részből állt, egy minősítő valamint egy master kategóriából. Annak ellenére, hogy a pápai kupával párhuzamosan az ország több pontján is versenyt rendeztek, a részvételre és az érdeklődésre sem lehetett panasz, hiszen 15 egyesület 250 táncosa lépett a közönség és a szakmai zsűri elé.
- Rengeteg stílusban a kicsiktől a legnagyobbakig, mindenkinek lehetősége volt megmutatni tudását. A minősítő versenyen minden nevező sikerélményhez és tapasztalathoz juthatott, a zsűri pedig szakmai szempontok alapján arany-, ezüst- és bronzminősítést osztott ki. A master kategóriába azok nevezését vártuk, akik szeretik a kihívást és versenykörülmények között szerették volna megméretni magukat - tájékoztatott Szegediné Murai Dóra szervező. - Az ország minden pontjáról érkeztek egyesületek, úgy gondolom, idén is tudtuk hozni a már megszokott színvonalat, láttunk jó néhány kimondottan erős koreográfiát. Büszke vagyok az egyesület tagjaira is, akik kivétel nélkül ügyesek voltak, sok arany minősítéssel büszkélkedhetnek.

Az esemény jótékony célt is szolgált, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Pápai Csoportja ünnepváró jótékonysági vásárt tartott az előcsarnokban, melynek bevételét a szeretetszolgálat pápai programjaira használja fel. A kupa egyik leglátványosabb előadása a zalaegerszegi Albatrosz TSE táncosainak nevéhez fűződött, "Amazonok" című akrobatikus elemekkel tűzdelt koreográfiájuk elnyerte a verseny nagydíját valamint a koreográfusi különdíjat egyaránt.
- Azért is vagyunk büszkék erre a számra, mert itt a legkisebbek és a legnagyobbak közösen léphetnek színpadra - mesélte Háriné Molnár Ágnes, az egyesület vezetője. - Örülünk, hogy idén is részesei lehettünk ennek a színvonalas megmérettetésnek, 60 táncossal érkeztünk és sok-sok arany- valamint ezüst minősítéssel, több különdíjjal és sok pozitív élménnyel távozunk.

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2018-11-26 23:03:37

Szenvedélyük a tánc


ajánlott cikk főképe

2018-11-14 11:03:26

Győzelem hazai pályán


ajánlott cikk főképe

2018-11-19 20:38:57

Kiemelt Bozsik torna


ajánlott cikk főképe

2018-11-09 11:18:45

A Veszprém legyőzésével zárták a szezont