Készül a koripálya a kastélyudvarban


2018-11-30 12:37:52  | cikk: HuHa  | 


Készül a koripálya a kastélyudvarban főképe
A hét elején kezdték meg a szakemberek az Esterházy-kastély udvarában a jégpálya kialakítását, elkészítették az alépítményt, lerakták a hűtőcsöveket, ellenőrizték a rendszert, a Városgondnokság munkatársai pedig felépítették a kiszolgáló épületeket - tájékoztatott Boros Katalin, a Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetője. A pálya mellett a nagy faház a korcsolya felvételére szolgál, a két kisebben pedig a büfék működnek majd, melyek a pálya és az udvar felől is ki tudják szolgálni a vendégeket. A mosdó, a pénztár és a kölcsönző a kastélyépületben áll majd a vendégek rendelkezésére.
Boros Katalin, a Pápai Platán ügyvezetője tájékoztatott a jégpálya építéséről

-A napokban áramellátáshoz szükséges bekötéseket készítik a szakemberek, s ha erre holnap délutánra megnyugtató válaszokat kapunk, elkezdhetjük a jégkészítést. Itt lép be örök barátunk az időjárás, ha esni fog az eső, akkor kicsit hosszabb ideig tart a jégkészítés - közölte. A cég, mely a pályát adja, azt nyilatkozta, +8 fokig tud jeget készíteni, mely aztán +15 fokig, szélcsendes időben megfelelő minőségű marad.
A jégpálya megnyitásának pontos időpontját így még nem lehet meghatározni, de ha a technika összeáll és az időjárás is engedi, a jövő héten megkezdik a jégkészítést.Különleges élmény lesz a kastélyudvarban korcsolyázni

A kastélyudvar különleges hangulata igazi élménnyé teszi majd a korizást, ezt a Platán a pálya megvilágításával és zeneszolgáltatással fokozza, de egyéb hangulatfokozó kiegészítőkkel is készülnek a vendégek fogadására. A pálya hétfőtől péntekig 16-20 óra között fog működni, hétvégén pedig 11-15 és 16-20 óra között várják a korcsolyázókat. Az iskolás csoportoknak a délelőtti és kora délutáni órákra kínálnak korcsolyázási lehetőséget, ezzel kapcsolatban a cég megkeresi majd az oktatási intézményeket. Az idei évben is lehet majd korcsolyát bérelni, aki pedig most ismerkedik ezzel a sporttal, pandamackók segítségével teheti. A pálya működéséről, az igénybe vehető szolgáltatásokról a jégpálya facebook oldaláról és a kihelyezett tájékoztatókról kaphatnak információkat a korcsolyázni vágyók.

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2018-08-25 22:58:26

Sikeres volt a megyei roma nap Pápán


ajánlott cikk főképe

2018-07-20 22:46:05

Utolsó munkafázisok a Jókai utcán


ajánlott cikk főképe

2018-09-03 17:31:38

Rendőrök az iskoláknál


ajánlott cikk főképe

2018-10-05 20:35:04

Idősek napja a nyugdíjas egyesület szervezésében