A színházban járt a Mikulás


2018-12-06 22:57:16  | cikk: Babos Petra  | 


A színházban járt a Mikulás  főképe
A Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központban már hagyomány, hogy december 6-án meglepetéssel kedveskednek a családoknak. Idén is így történt, ezúttal a MintaPinty Zenekart hívták meg. A MintaPinty zenekar egyéni ízzel és hangszereléssel adja elő tematikus műsorait, melyekben saját szerzeményeiken kívül felcsendülhetnek más jól, vagy kevésbé ismert -de általuk nagyon kedvelt- gyermekdalok is, mindig kiegészítve csipetnyi színházzal, játékkal, jelmezekkel, tánccal és nagyon sok nevetéssel.
A vidám koncert végére megérkezett a várva várt Mikulás is, aki természetesen nem üres kézzel jött el a gyerekekhez. A Nagyszakállú a színpadon pihent meg, ahol aztán pillanatok alatt hosszú sor kígyózott előtte. A gyerekek verssel és dallal köszöntötték, s meglepetésként a JMSZK jóvoltából igényes ajándékot, flitteres kis csizmát, kulcstartót és csokit vihettek haza.
Müller Orsolya, a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő művelődésszervezője elmondta, hogy nagy örömükre szinte minden jegy elkelt, telt házas volt a rendezvény.
Müller Orsolya felhívta a figyelmet az adventi játszóházra, amely december 16-án, vasárnap várja majd a családokat a Kópé-Várban 10 és 14 óra között. Az évet szintén játszóházzal búcsúztatják szilveszter előtti napon, december 30-án a Kópé-Várban. A 2019-es évet színházi előadásokkal kezdik, minden színházbérletnek lesz egy-egy előadása.

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!