Élő Energia 2009/2010


2010-05-27 20:17:16  | cikk: Tóth Tamara  | 


Pápát jelölte meg 13. állomásaként az Élő Energia 2009/2010 elnevezésű konferenciasorozat, melynek témája a Megújuló energiaforrások alkalmazása az önkormányzatok életében. Két civil szervezet, a Kisgazda Polgári Egyesület és a Nagyréti Erdei Iskola Alapítvány összefogásával valósult meg a sorozat ma délelőtt kezdődő konferenciája a Pápai Gazdasági Szakképző Iskola és Kollégium tagintézményének előadótermében. A konferenciát Mészáros István önkormányzati képviselő nyitotta meg. Köszöntőjében elmondta, a rendezvény célja, hogy előmozdítsa a szükséges energiapolitikai változásokat, mely nem a távoli jövő eseménye lesz, mert napjaink problémája az, hogy élhető környezetet teremtsünk az utódok számára.

Dr. Göőz Lajos professzor, a Nyíregyházi Főiskola tanára indította a szakmai előadások sorát Újabb eredmények a földhő hasznosításában címmel. Előadásában a földhő hasznosításának magyarországi lehetőségeiről beszélt és rámutatott, hogy egyszerű és gazdaságos megoldásokat kell keresnünk, ki kell használnunk a hazai kedvező geotermikus és geotermális adottságokat. Szikszai Attila, a Prímagáz főmunkatársa rövid cégismertetőt követően a komplex megvalósításban igénybe vehető lehetőségekről beszélt. Alföldy-Boruss Márk, a Thonauer Kft. vezetője a biomassza-fűtés gyakorlati hasznosítását ismertette. Tímár Lajos geotermikus energetikai szakértő, a Vidékfejlesztési Szaktanácsadók Országos Szövetsége Dél-dunántúli Régió elnöke a jelenlegi pályázatokról, a pályázati rendszerről, a finanszírozásról és a beruházások megtérüléséről világosította fel a jelenlévőket. Kékesi Márton, a KPE elnökségi tagja Az energiaellátás biztonsága című előadásában az energiaellátás kül-és biztonságpolitikai vonatkozásait vizsgálta. Felhívta a figyelmet arra, hogy a diverzifikáció, a megújuló energiaforrások alkalmazása a továbbiakban már nem elsősorban energiaügyi, hanem kül-és biztonságpolitikai probléma is.  Takács István, a KPE tanácsadója elmondta, hogy el kell készíteni a települési, a megyei és a régiós energiagazdálkodási koncepciókat, s azokat minél szélesebb körben vitára kell bocsátani és szakértői anyagnak kell alátámasztania a megújuló energiákkal kapcsolatos beruházásokat. A szakember kiemelte, csak a magyar kis-és középvállalkozásokra támaszkodva tudunk eredményesen küzdeni a munkanélküliséggel és a gazdasági visszaeséssel.

Zárszót Papp Tamás, a Kisgazda Polgári Egyesület megyei elnöke mondott, melyben kiemelte, a kisgazdák célja a konferenciával az, hogy előmozdítsák a megyei energiapolitika szükséges változását, a megújuló energiaforrások nagyobb mértékű felhasználását.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-08-27 21:23:47

Szombaton ismét Nyárbúcsúztató Játszótéri Nap


ajánlott cikk főképe

2019-05-06 18:00:25

Díjazták a tankerület rajzpályázatának legszebb alkotásait


ajánlott cikk főképe

2019-09-06 22:51:46

A Futball Éjszakája Pápán


ajánlott cikk főképe

2019-06-09 23:00:18

Jelest kapott a karnagy


PÁPA időjárás