Perutz FC: Ketten már biztosan távoznak


2018-12-10 17:58:37  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: veol.hu - archív  | 


Perutz FC: Ketten már biztosan távoznak főképe
A héten megkezdték jól megérdemelt pihenőjüket a Perutz FC játékosai. A csapat január 7-én, hétfőn kezdi meg a téli felkészülést, az előttünk álló hetekre pedig egyénekre lebontva saját edzéstervet kaptak a labdarúgók. Mint megtudtuk, a vezetőség célja, hogy minden poszton megerősítse a keretet, ebből adódóan természetesen lesznek távozók is. Ketten már biztosan elhagyják a Várkert utat, az egyikük Kozma Máté, aki egy egészségügyi probléma miatt felhagy a profi labdarúgással. A 25 éves védő mindössze öt meccsen tudott pályára lépni ősszel, ezt követően pedig orvosi utasításra kénytelen volt távolmaradni az edzésektől és a bajnokiktól.

Kozmához hasonlóan távozik a saját nevelésű Somogyi Richárd is, a középpályás több mint 10 év után int búcsút a pápai labdarúgásnak, a játékos Székesfehérvárra költözik családjával, ezért döntött a váltás mellett.

- Idén született meg a kislányom és közös életünket Székesfehérváron kezdjük meg - mesélte a 26 éves középpályás. - A búcsú mindig nehéz, sok sikert kívánok a csapatnak, figyelemmel fogom kísérni az eredményeiket, ha tehetem, személyesen is szurkolni fogok a srácoknak. A labdarúgást egyébként nem hagyom abba, konkrétumokkal egyelőre nem tudok szolgálni, de mindenképp szeretném folytatni a focit.

Az idényről természetesen a csapat edzőjét, Rozmán Lászlót is megkérdeztük, a vele készült beszélgetésünket hamarosan olvashatják hírportálunkon.

Képek:


Címkék: Perutz
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-02-24 17:53:01

Utolsó felkészülési meccsét játszotta a Perutz FC


ajánlott cikk főképe

2019-03-23 17:58:55

Kritikán aluli teljesítményt mutatott a Perutz


ajánlott cikk főképe

2019-03-31 15:39:48

Csak a szépítésre futotta a Perutz erejéből


ajánlott cikk főképe

2019-03-16 11:53:37

Megyei rangadó következik


PÁPA időjárás