Az öröm vasárnapja - három gyertya ég a város adventi koszorúján


2018-12-16 22:43:23  | cikk: HuHa  | 


Az öröm vasárnapja - három gyertya ég a város adventi koszorúján főképe
Az igazi tél elképzelhetetlen hó nélkül, szombaton mégsem örültek sokan a hideg széllel érkező égi áldásnak, főleg azok, akik az ünnepi ráhangolódáshoz a Fő téri adventi programokat választották. A vásárban ezúttal is meleg ételekkel és italokkal várták a rendezvényre kilátogatókat, a faházakban kézműves ünnepi díszek, dekorációs kellékek, a karácsony jelképei kínálták magukat, de karácsonyfa alá való ajándékokat is találhattak az érdeklődők.
Ünnepre hangoló műsort adtak a tókerti ovisok

A színpadon előbb a Pápai Városi Óvodák Tókerti Tagóvodája adott műsort Ahány csengő csendüljön címmel. A kicsik énekeltek, verset mondtak és egy kis karácsonyfát is feldíszítettek a színpadon. Az ovisokat a Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 3. évfolyamos tanulói követték, a Koldusének című mese előadásukkal.
-A zenés előadás a szeretetről, a megbocsátásról szól, ami nagyon aktuális ilyenkor karácsonykor - mondta el a darabról Villmanné Ikervári Lilla, a 3.n osztályfőnöke, aki a harmadikos osztályok osztályfőnökeivel közösen készítette fel a gyermekeket az előadásra.
Villmanné úgy fogalmazott, ennek a műsornak az összeállítása, a sok próba is egyfajta ráhangolódás volt az ünnepre a gyermekek számára, de az iskolában nagyon sok módját átélhetik a karácsonyvárásnak. Feldíszítették az aulát, az osztálytermeket, de a tanítási órákon is téma a közelgő ünnep.
-Olvasásórán karácsonyi olvasmányokkal foglalkozunk, rajzórán beszélgetünk az ünnepről, technika órán karácsonyi díszeket barkácsolunk, énekórán ünnepi dalokat tanulunk. Szinte minden tanítási órába egy kicsit becsempésszük a karácsonyt.
A szombati tanítási nap is a karácsony jegyében telt - tudtuk meg - játékos formában zajlott a tanítás, például csillagokkal számoltak az alsósok. A téli szünet előtt még lesz az iskolának karácsonyi programja, pénteken a harmadikosok az alsó tagozatosoknak adnak műsort, a felsősöket pedig a hetedik évfolyam diákjai lepik majd meg karácsonyi összeállításukkal.
A szeretetről és a megbocsátásról szólt a Munkácsy-iskola műsora
 
A Tarczy Lajos Általános Iskolában is készülnek a karácsonyra, az iskola 4.e osztálya pedig a Fő téren is fellépett A karácsony csodája című műsorral. Őket a Háromhatár Kulturális és Sport Egyesület követte a színpadon, aztán pedig Daniel Speer Brass Band Swing Karácsony című koncertjét nézhették meg a hideg, havat hordó szélben is kitartó pápaiak. A Pécsről érkezett komolyzenei rézfúvós együttes névadója a 17. században élt Daniel Speer zeneszerző, polihisztor, utazó, az ő nevéhez fűződik, hogy Németországban akkoriban tornyokról, várfalakról, bástyákról fanfárokat játszottak a rezesek, ezzel elindult a toronyzene muzsika, ami tulajdonképpen a rézfúvós kamarazene gyökere. Természetesen az együttes is játszik Daniel Speer darabokat, ám szombat esti pápai műsoruk a karácsonyról szólt, magyar és más népek jazz feldolgozású karácsonyi dalait adták elő.
Ma kesztyűben dudálunk - mondta tréfásan Sörfőző Zoltán, a zenekar vezetője (középen)

-A zenekarban két trombita, egy harsona, kürt, tuba és hatodikként az öt fúvós mellett egy dob szerepel. Nagyon szeretjük a komolyzenét, tagjaink többsége játszik a Pannon Filharmonikus Zenekarban, de vannak köztünk zenetanárok is, ám a jazzt is nagyon igényes műfajnak találjuk, nagy kedvencünk. A ma este hallható dalokat nagyon jól feldolgozták jazz stílusban, jó játszani őket - mesélte Sörfőző Zoltán, a zenekar vezetője, aki hangsúlyozta, mindig keresik az újat az előadásaikhoz, hiszen számukra ez egyfajta küldetés is: közelebb hozni a rézfúvós kamarazenét az emberekhez. Az elsősorban komolyzenei együttes zenei világából nem marad ki a könnyedség sem, show műsoraikkal Elvist, Michael Jaksont idézik meg, sőt táncolnak is a színpadon. Ugyanígy része a zenekar életének a humor is, gyakran ezt az eszközt hívják segítségül a rézfúvós muzsika megkedveltetésére, így például nagy siker az Operált Operák című műsoruk, vagy az Orosz Show.
-A komolytalan komolyzene abszolút belefér a profilunkba - tette hozzá a zenekar vezetője.
Advent idején sok fellépésük van, Sörfőző Zoltán mosolyogva mondta, családjuk nem annyira kedveli ezt az időszakot, mert sokat vannak távol otthonuktól, de lelkükben - a fellépésekkel is - igyekeznek ráhangolódni az ünnepre. A zenekar előadásában ismert és kevésbé ismert magyar és külföldi karácsonyi dalok csendültek fel a Fő téren, muzsikájuk jókedvet, vidámságot hozott a hideg estébe, a nem túl nagyszámú közönségből pedig többeknek a zene ütemére mozdult a lábuk, néhányan táncra is perdültek...ők tették jól, a metsző szél úgy sokkal elviselhetőbb volt.
Jól esett a remek swingmuzsika mellé a forraltbor

Advent harmadik vasárnapján Takácsiból érkezett fellépők álltak a színpadra, a Ritmus Bt. és a Kicsi csajok formáció adott műsort, a leszálló estében pedig Danics Dóra hangja csendült fel a belvárosban. Az énekesnő jubileumot ünnepelt, öt évvel ezelőtt nyerte meg az X Faktor című tehetségkutató versenyt, azóta csak a zenének él. Játszik saját csapatával a Danics Dóra Trióval és a Cimbalibandben is énekel. Műsorában magyar és világslágereket hallhatott a közönség, de egy karácsonyi dal is elhangzott a fináléban. Fellépése után arról mesélt, tíz éve énekel, de az elmúlt öt évben már csak a zenéléssel foglalkozik.
-Megtaláltam azt az utat, amit igazán a magaménak érzek. Nincs kedvenc zenei műfajom, a népzenétől kezdve a pop, blues, jazz, klasszikus zenét is kedvelem. Az éneklés engem felszabadít, megtisztít és remélem, hogy akik hallgatják, azok hasonlót éreznek.
Danics Dóra öt évvel ezelőtt nyerte meg az X Faktort

Az énekesnő megemlítette, korábban már szerepelt musicalekben, tavaly pedig az Oltári csajok című filmsorozatban kapott egy szerepet és ez a prózai szerep is nagyon tetszett neki. A karácsonyi készülődésről azt mondta, mindig nagy lázban ég ilyenkor, hagyományosan maga készíti az adventi koszorúját: az idei egy végtelenül giccses, szarvasos, csillogó, borzasztóan rózsaszínű koszorú lett. És bár szentestén is dolgozik, idén először bejglit is fog sütni, méghozzá vegán bejglit, aztán pedig a családjával ünnepel.
Egy igazi angyalka a Fő téren - a kislány az Evangélikus-iskola műsorában szerepelt

A könnyűzenei műsor után ismét hagyományos karácsonyi hangulat lengte be a Fő teret, a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola diákjai betlehemest adtak elő, majd a Pápai Evangélikus Gyülekezet Kórusa dalolt a színpadon. A város adventi koszorúján a harmadik gyertyát Polgárdi Sándor evangélikus esperes gyújtotta meg. Gondolatait Máté evangéliumának egy részlete ihlette: Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük.
-Ott van bennünk advent első vasárnapjától az, hogy az Úr érkezni fog hozzánk. És amikor városunk főterén együtt készülünk Jézus Krisztusunk érkezésére, akkor már több évszázada nemcsak Magyarországon, hanem Európában is, az adventi koszorú, mint szimbólum sokat jelent számunkra. Amikor vasárnapról vasárnapra meggyújtunk egy-egy gyertyát, akkor hisszük, hogy azoknak a fénye a mi életünket, a mi lelkünket is beragyogja.
Az evangélikusok kórusa is fellépett

Az esperes az adventi gyertyák jelentéséről és jelentőségéről is szólva úgy fogalmazott, az adventi koszorú gyertyái emlékeztetnek bennünket. Az első gyertyára tekintve tudjuk, hogy mindaz, ami akkor történt, érettünk történt. A második gyertya arra emlékeztet, az Úristen bennünket is meg akar keresni és szeretne valamit mondani számunkra.
-Az Úr adventusával kapcsolatban a harmadik advent arra emlékeztet bennünket, hogy senki sem fogja meghalni a mi halálunkat, mert az Úristen tenyerén hordoz bennünket, de kegyelméből élhetünk. Advent harmadik vasárnapján, az öröm vasárnapján az adventi koszorú fényei jobban fognak bennünket emlékeztetni erre a várakozásra. Ahogy advent harmadik vasárnapja hirdeti számunkra az örömöt, hirdeti azt is, hogy Jézus Krisztus urunk már eljött. Adja az Úr, hogy ebben a készülődésben, amiben benne vagyunk, figyeljünk arra az üzenetre is, amely ma elhangzott: Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt örömük (Máté evangéliuma 2. fejezet 10. vers). Öröm vasárnapján ez az ige ragyogja be ünnepünket!
Polgárdi Sándor evangélikus esperes gyújtotta meg a harmadik gyertyát a város koszorúján

Az esperes boldog karácsonyt kívánt minden pápainak - olyan karácsonyt, ahol a templomokban, otthonokban az emberek együtt élik át szívük és lelkük mélyén Isten egyszülött fiának születését -, majd meggyújtotta a város adventi koszorújának harmadik gyertyáját.
Az adventi rendezvény este a Honvéd Bajtársi Klub Vidám Nagyik Dalkörének műsorával és a Megafon Zenei Egyesület Ave Maria című ünnepi összeállításával zárult.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-03-08 17:18:45

Nőnapi ünnepség a Honvéd Bajtársi Klubban


ajánlott cikk főképe

2019-04-29 19:53:57

A Család- és Gyermekjóléti Központ éves szakmai tanácskozása


ajánlott cikk főképe

2019-06-03 22:31:50

60 éves a Weöres iskola


ajánlott cikk főképe

2019-05-10 14:22:52

A mentősök munkájába pillanthattak be a gyerekek


PÁPA időjárás