A Munkácsy nyerte a körzeti futsal döntőt


2019-01-04 18:42:26  | cikk: Haraszti Gábor  | 


A Munkácsy nyerte a körzeti futsal döntőt  főképe
A labdarúgás népszerűsítése, az általános iskolai tanulók részére sportolási lehetőség biztosítása, illetve a megyei döntőn való részvétel eldöntése céljából a IV. korcsoportosok számára a Weöres Sándor Általános Iskola tornatermében rendezték meg a körzeti futsal diákolimpia döntőt. Kilenc intézmény tanulói vettek részt a tornán, akiket három hármas csoportba sorsoltak, innen az első helyezettek a legjobb három között körmérkőzésekkel döntötték el, melyik az az iskola, mely képviselheti városunkat a január 8-ai, balatonfüredi megyei fináléban.

A csoportokból a Munkácsy, az Erkel és a Türr jutott tovább, a legjobb három között pedig olyan eredmények születtek, hogy a szervezőknek bizony elő kellett keresnie az ide vonatkozó szabályokat. A legjobb három között ugyanis két alkalommal büntetőrúgásokkal nyert az Erkel, amiért összesen négy pontot kapott. Szintén négy egységgel zárt a Munkácsy is, pontegyenlőség esetén viszont a versenyszabályzat szerint a több győzelem számít, így hiába zárta veretlenül a versenyt az Erkel, a Türr 5-3-as legyőzésével a Munkácsy jutott tovább.
- Tavaly is sikerült kivívnunk a megyein való szereplést, és mivel csapatunk alig változott, most is ez volt a célunk - mesélte az eredményhirdetés után Oroszvári Péter, a győztes iskola testnevelője. - Sokáig mi sem tudtuk, ki folytathatja a megyein, szerencsére a versenykiírás nekünk kedvezett, így utazunk Balatonfüredre, ahol minimális célunk a tavalyi harmadik hely megismétlése.

A torna végeredménye:
1. Munkácsy
2. Erkel
3. Türr

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-05-25 16:39:17

Perutz FC: Az utolsó hazai meccs következik


ajánlott cikk főképe

2019-04-26 15:44:08

A Komárom ellen készül a Perutz FC


ajánlott cikk főképe

2019-03-02 17:53:32

Revansot vett az U16


ajánlott cikk főképe

2019-06-03 15:17:04

Testvérvárosi íjásztalálkozó


PÁPA időjárás