Ismét a PELC volt a legjobb


2019-01-22 11:26:37  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: pelc.hu  | 


Ismét a PELC volt a legjobb főképe
Kiváló és eredményes hétvégét tudhat maga mögött a Pápai Egyesített Labdarúgó Club, hiszen szombaton az U10-es, vasárnap az U11-es korosztálya szerzett aranyérmet a hazai rendezésű teremtornán.

A hét utolsó napján a 2008. január elseje után születettek kupáján a házigazda PELC két csapattal indult, mellettük Gyirmót, Ajka, Csorna és Veszprém vett részt a körmérkőzéses bajnokságon. Radó Tamás tanítványai egymás elleni meccsel hangolódtak a további ellenfelekre, a házi rangadót a sárga színű csapat nyerte 2-1 arányban. A folytatásban is a sárgáknak termett több babér, akik a Gyirmótot 2-0-ra múlták felül, majd következett egy botlás az Ajka ellen. A Veszprém elleni fontos találkozón egy 3-1-es győzelemmel sikerült kiköszörülni a csorbát. A torna záró mérkőzése így az első helyről is döntött, a Csorna felett aratott 4-1-es siker aranyérmet jelentett a sárgáknak. A kékek is dicséretet érdemelnek, hiszen mindent megtettek, sajnos ez eredményekben nem mutatkozott meg, nekik idén a hatodik hely jutott.

- Minkét csapattal elégedett vagyok - értékelte tanítványai teljesítményét Radó Tamás, a PELC trénere. - A kékeknek nem volt szerencséjük, egy mérkőzést leszámítva egygólos vereségeket szenvedtek, hajtós, küzdelmes meccseket játszottak. A sárgák nagyon jó játékkal, egy botlást leszámítva magabiztosan meneteltek és végeztek szerintem megérdemelten az első helyen.

A gólkirály szétlövést követően hét találattal Horváth Gergely (Gyirmót) lett, a legjobb játékos különdíját Papp Boldizsárnak köszönhetően sikerült itthon tartani. A legjobb kapus különdíját Lakatos Dávid (Veszprém) vihette haza, a legjobb hazai játékos különdíja Sipos Dánielhez került. A téli hazai teremtornák január 26-án szombaton az U8-as, másnap az U7-es korosztállyal folytatódnak.

Képek:

nincsenek képek


Címkék: PELC
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-01-26 15:40:58

Bronzérmet szerzett az U8


ajánlott cikk főképe

2019-01-22 11:26:37

Ismét a PELC volt a legjobb


ajánlott cikk főképe

2019-01-13 16:13:16

Döntőig menetelt a PELC U9


ajánlott cikk főképe

2019-03-31 16:17:15

Kétgólos hátrányból felállt, de kikapott a PELC-Nyárád


PÁPA időjárás