Elsodort egy gyereket, keressük


2019-02-11 09:47:40  | cikk:  | 


Elsodort egy gyereket, keressük főképe
A pápai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

A Pápai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 19030/97/2019. bűnügyi számon nyomozást folytat segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2019. február 6-án 8 óra körül Pápán, a Szabó Ervin utca 34. szám előtt egy 14 és egy 13 éves pápai fiatal át kívánt szaladni az úttesten. Az átkelés során a 13 éves fiút elsodorta a tőle jobbról, a Somlai út irányából érkező szürkéskék, zárt csomagterű, ismeretlen forgalmi rendszámú kisáruszállító tehergépkocsi, amelynek következtében a gyermek elesett, majd az esés során fellökte a társát is. A balesetben mindkét fiatal könnyű sérüléseket szenvedett, a tehergépjármű ismeretlen vezetője megállás nélkül továbbhajtott.

A Pápai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a balesettel kapcsolatban, jelentkezzen a Pápai Rendőrkapitányság 06-89-313-153-as telefonszámán, vagy a névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 107-es vagy a 112-es központi telefonszámok valamelyikén.

Képek:

nincsenek képek


Címkék: rendőrségi
Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2018-11-26 13:22:47

Elvitte az autót, majd fának hajtott vele


Egy 53 éves balatonkenesei férfi betörte egy családi ház ablaküvegét, a rendőrök előállították a Pápai Rendőrkapitányságra.

A nyomozás adatai alapján 2019. január 1-jére virradó éjszaka a szolgálatukat ellátó járőrök arra lettek figyelmesek, hogy Pápa belvárosában egy személy...

2019-01-04 10:58:21

Betörte az ablaküveget, a rendőrök elfogták


ajánlott cikk főképe

2018-12-09 18:32:50

Mikulás napi közlekedési akció Pápán


ajánlott cikk főképe

2019-01-18 12:02:45

Rablás kísérlete miatt keressük (videóval frissítve)


PÁPA időjárás