A kormány megbecsüli az egészségügyben dolgozókat


2019-02-19 16:10:35  | cikk: HuHa  | 


A kormány megbecsüli az egészségügyben dolgozókat főképe
2014 óta február 19-én, Kossuth Zsuzsanna születésének évfordulóján ünnepeljük a Magyar Ápolók Napját, a kezdeményezést a Magyar Ápolási Egyesület indította. Kossuth Zsuzsanna, Kossuth Lajos legkisebb húga volt, akit Kossuth az Országos Főápolói Hivatal élére nevezett ki, ő volt az első főápoló.

A jeles nap alkalmából dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő a kormány az egészségügyben már megvalósított és a következő évekre tervezett bérfejlesztéseiről beszélt. Megemlítette, több mint 35 ezer orvos, 6300 háziorvos, közel 80 ezer ápoló, 7500 mentődolgozó, 18 ezer gyógyszerész, 5000 védőnő és 3300 szociális ágazatban tevékenykedő egészségügyi végzettségű szakember dolgozik ma hazánkban, a kormány fontosnak tartja anyagi megbecsülésüket. A bérfejlesztés évekkel ezelőtt megkezdődött és a következő években is folytatódik.

Hangsúlyozta, megkezdődik az egészségügyi szakdolgozók további béremelésének előkészítése, az ápolói béremelési program keretében a következő 4 évben újabb átlag 72 százalékkal nő az ápolók bére - ez olyan mértékű előrelépés, melyre nem volt példa a nemzeti kormány előtti időszakban.
Hat év alatt több mint átlag 2,5-szeresére emelkedik az egészségügyi szakdolgozók bére - jelentette be dr. Kovács Zoltán 

Felidézte, az egészségügyi szakdolgozók bérének rendezése 2016-ban kezdődött, akkor 26,5 százalékos emelés történt, 2017-ben 12, majd tavaly átlag 8 százalékos béremelésben részesültek az érintettek. Ez a program folytatódik az idén is, a novemberre tervezett bérfejlesztést júliusra előrehozták, ez újabb átlag 8 százalékot jelent, 2020-tól pedig 14, majd még ugyanebben az évben 20 százalékos béremelést tervez a kormány. Végül 2022-ben további 30 százalékos béremelés van kilátásba helyezve.
-Ez egy jelentős előrelépés az ágazat, az egészségügyben dolgozók áldozatos munkájának elismerésére. A béremelés összesen 83 ezer egészségügyi szakdolgozót érint, köztük ápolókat, szakápolókat, diplomás ápolókat, asszisztenseket, szakasszisztenseket, szülésznőket, dietetikusokat, gyógytornászokat, a nem egészségügyi főiskolai szintű végzettséggel rendelkező dolgozókat és a védőnőket.

A politikus kiemelte, 2016 januárja és 2022 januárja között átlagosan 163 százalékkal emelkedik a szakdolgozók bére.
Dr. Kovács Zoltán a sajtótájékoztatón arról is szólt, a közelmúltban többször is hírt adtak a pápai egészségügy fejlesztéséről, a kórházban jelentős betegbiztonsági fejlesztés és a járóbeteg szakellátást érintő eszközfejlesztés zajlott, de az infrastrukturális beruházások mellett nagyon fontos az egészségügyben dolgozók anyagi elismerése is a magas színvonalú ellátás biztosítására.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-04-24 17:41:30

Ingyenes szűrővizsgálatok a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szervezésében


ajánlott cikk főképe

2019-03-12 17:14:58

Elbúcsúztatták a telet a Tókerti Óvodában


ajánlott cikk főképe

2019-03-06 23:27:02

Népdalest a Rákóczi Szövetség helyi szervezeténél


ajánlott cikk főképe

2019-05-20 17:43:33

Az internetes vetélkedő legjobban szereplőit díjazták


PÁPA időjárás