Települések Pápa környékén a középkorban - Előadás a KÉSZ-ben


2019-03-02 07:18:55  | cikk: Babos Petra  | 


Települések Pápa környékén a középkorban - Előadás a KÉSZ-ben főképe
A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének pápai csoportja csütörtökön tartotta soron következő összejövetelét a levéltárban, ahol Petrik Iván levéltáros adta elő gondolatait a Települések Pápa környékén a középkorban címmel.
Petrik Iván levéltáros elmondta, az előadás apropóját a Pápai Városatlasz előkészületi munkái adták, hiszen több éve folyik Pápán egy kutatómunka dr. Hermann István vezetésével.
-A városatlasz egyik feladata, hogy Pápa mai területén lévő középkori településrészekkel is foglalkozzunk. Van egy topográfiai leíró része az atlasznak, s ezeket fel kell dolgoznunk. A Pápával foglalkozó szakirodalomban ennek nagy hagyománya van, de azt gondoltuk, hogy a Városatlasz kapcsán ki kell alakítani egy mai tudásunk szerinti biztos álláspontot, mi hol helyezkedett el - tudtuk meg Petrik Ivántól.
Mint mondta, 13 biztosan létezett középkori településről van információjuk, 3 bizonytalan, hogy valóban bekebelezte-e Pápa.
-A 13 településrész jól ismert a pápaiak körében, ilyen például a Hódoska, az Igal, Sávoly, ezeket elég jól el lehet helyezni. Van Bellérszeg, Zsemlér, amelyek lokalizálásával problémák merültek fel, de reméljük, ezeket meg tudtuk oldani. Vannak olyanok is, amelyek nyitott kérdések maradnak a továbbiakban is, ilyen a Parlagszer elhelyezkedése és története. Bellérszeg már a középkorban egyesült Pápával, bekebelezte a város. A többi település a 18. század vége és a 19. század eleje között Pápa külterületébe olvadt. A városnak több intenzíven fejlődő szakasza volt - emelte ki.
Az atlaszhoz kapcsolódó kutatások másfél éve folynak.
Pápa települések halmazából jött létre. Ez más településekre nem annyira jellemző. Pápa egy udvarnok falu volt a 13. század végig. Volt egy királyi udvarház, s valószínűleg volt egy keresztelő kápolna is, hiszen fő esperesi központ volt. Aztán 14. század elejétől elindult egy városias fejlődés útján, az Anjou korban alakult ki a Fő tér, ettől kezdve mezőváros lett Pápa.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
 Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2018-11-29 21:40:34

Volt türrös diákok tartottak előadást az alma materben


ajánlott cikk főképe

2018-12-18 10:21:50

Elkészült a Huszár lakótelep 1. számú épülete előtti járda


ajánlott cikk főképe

2018-10-27 14:56:36

Görgei Artúrról a KÉSZ-ben


ajánlott cikk főképe

2018-12-19 20:12:03

Máltai ajándék nyugdíjasoknak


PÁPA időjárás