Csapatként nyertek a kosarasok


2019-03-04 20:11:59  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Csapatként nyertek a kosarasok főképe
Egy bravúros, Sopronban aratott siker (67-90) után sorozatban harmadik sikerére készült a Concordia Motax KC. Az NB I/B-s kosárlabda bajnokság 22. fordulójában a legjobb nyolc közé igyekvő pápai alakulat a negyedik helyezett Salgótarjánnal találkozott. Az odavágón szoros eredmény alakult ki, november közepén két ponttal, 96-94-re nyert Ughy Albert csapata, mely jó formában készült a feldobáshoz, hiszen hat győzelmi széria után érkezett meg a Városi Sportcsarnokba.

Kiegyenlített erők küzdelmét hozta az első félidő, felváltva estek a kosarak az első negyed végén a Salgótarján (17-19), a nagyszünetben viszont már a Pápa vezetett (40-31), köszönhetően kiváló védekezésének. A hosszabb pihenő után Murai 2+1-es akciójával tíz pont fölé hízott a különbség (43-31), a vendégek képtelenek voltak betalálni, Grebenár középtávolijával pedig már 50 pontnál járt a Motax, sőt Cook kosarával már húsz ponttal vezetett (55-35), eldőlni látszott a meccs. A hajrában aztán nyolc pontot ledolgozott a Salgótarján, így korántsem dőlhettek hátra Sonyákék (30. perc 57-45). A 33. percben Vajda József időt kért, amire azért volt szükség mert akadoztak a hazai támadások, és már csak hat pont volt a differencia a felek között. Szerencsére a vendégek fordítani már nem tudtak, okos, csupaszív játékkal igazi csapatként küzdve a Pápa behúzta a fontos bajnokit.

Concordia Motax KC Pápa - Salgótarjáni KSE 77-66 (17-19, 23-12, 17-14, 20-21)

Vajda József: Nem tudnék extra teljesítményt kiemelni, ez a győzelem ugyanis a csapat sikere volt, mindenki hozzátette a magáét, a védekezésünk extra volt. Nagyon jó csapat ez a Salgótarján, de az ott érdekes körülmények elveszített összecsapás miatt mindenképp vissza akartunk vágni.

Concordia Motax KC Pápa: Murai 16/6, Horváth A. 3/3, Sonyák 18, Cook 15, Keller V. 4. Csere: Márton Á. 3, Grebenár 13, Márton L. 5/3, edző: Vajda József.

Salgótarján: Herendic 7, Csabák 6/6, Kovács M. 7/3, Joó 13, Hajdu 23/6. Csere: Piukovics B. 10/6, Zábó, edző: Ughy Albert.

A következő fordulóban a pápai csapat az Alba Fehérvárt látja vendégül, a mérkőzést március 8-án 18 órai kezdéssel rendezik.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-05-30 16:16:11

Országos sportsikerek a Vajda Márta iskolában


ajánlott cikk főképe

2019-03-23 17:58:55

Kritikán aluli teljesítményt mutatott a Perutz


ajánlott cikk főképe

2019-05-10 20:20:00

Sport minden mennyiségben - Mozdulj Pápa!


ajánlott cikk főképe

2019-04-18 20:23:38

Kettős bajai siker


PÁPA időjárás