Hat egyéni csúcs a téli dobó ob-n


2019-03-05 13:35:47  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Hat egyéni csúcs a téli dobó ob-n főképe
Február utolsó és március első hétvégéjén Szombathelyen rendezték Magyarország Téli Dobó bajnokságát, ahol a Pápai Atlétikai Clubot négy korosztályban hét versenyző képviselte. A több jó eredményt hozó viadalon két arany-, két ezüst-, egy bronzérmet szereztek a pápai kalapácsvetők, az érmes és pontszerző helyezések mellett ráadásul hatan egyéni csúcsot dobtak, Nagy Gergely pedig az elmúlt évek legjobb saját eredményével kezdte az évet.

Az ifjúságiak mezőnyében a betegség miatt három hónapos kihagyásból visszatérő Sztupák László győzött, 71.47 méteres eredménye korosztályos és abszolút klubrekord is egyben.

- Lászlónak az alapozás első harmada teljesen kiesett, egy betegség miatt eltiltották a sporttól és csupán hat hete volt felkészülni a versenyre, így még büszkébbek vagyunk a teljesítményére - mondta Varga Patrik, a PAC edzője. - Nagyon fontos győzelem volt ez, hiszen idén EYOF (Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál) lesz Bakuban, ahol sportáganként egy nemzetet egy versenyző képviselhet, és be kell bizonyítanunk a szövetségnek, hogy László alkalmas erre.

Március 2-án a versenyt a 13 évesek csoportja, az újonc korosztály kezdte. Itt is szoros harc alakult ki a dobogóért, ahova két alkalommal is pápai atlétát szólítottak. Füredi Dávid második (43.75), Horváth Áron harmadik helyezést szerzett (41.80), Füredi Dominik pedig negyedik (41.50) helyen zárt. A serdülőknél kettős győzelmet arattak a klub sportolói, Füredi Dániel (70.83) arany-, Tóth Richárd Soma ezüstéremmel gazdagodott (63.08).

- Mindkét versenyzőmben rengeteg tartalék van még - folytatta az edző. - Úgy gondolom, a főszezonig még sokat fognak fejlődni. Dani eredménye serdülő klubrekord és ő a második pápai versenyző, aki 70 méter fölé dobott. A délutáni órákban rendezték a felnőtt mezőny versenyét. Ahogyan az várható volt, az Európa-bajnoki bronzérmes szombathelyi Halász Bence győzött 75 méter fölötti eredménnyel, a mieink részéről Nagy Gergely hetedik, Sztupák László 12. lett. Gergely hetedik helye (64.97) azért is értékes, mert ezzel az elmúlt évek legjobb saját eredményét dobta. Idén remélem sikerül megközelítenie és megdöntenie egyéni csúcsát. Lászlónak ez az első versenye volt a felnőtt mezőnyben, ifiként 12. helyen (53.18) zárni jó teljesítmény és biztató a jövőre nézve.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-05-08 15:56:31

Az ötödik helyért harcol a kosárcsapat


ajánlott cikk főképe

2019-05-01 11:04:56

Elsikkasztotta a sportolók pénzét a PSE volt elnöke


ajánlott cikk főképe

2019-05-04 11:15:34

Három alapembere nélkül készül a Perutz


ajánlott cikk főképe

2019-01-11 11:59:59

Már lehet nevezni a Télutó Kupára


PÁPA időjárás