Nemzetőr járt a Huszár Óvodában


2019-03-13 15:29:19  | cikk: Babos Petra  | 


Nemzetőr járt a Huszár Óvodában főképe
A Huszár lakótelepi Óvodába ma délelőtt a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pápai Huszáregyesület egyik tagja látogatott el. A gyerekek nagyon örültek a nemzetőrnek, aki szablyával és pisztollyal érkezett az apróságokhoz.
Laczkó Lászlóné tagóvoda-vezető elmondta, az óvoda a megemlékezés jegyében évek óta felkeresi a Pápai Huszáregyesületet, hogy színesítsék az ünnepet azzal, hogy korhű ruhában megjelennek az óvodában, s a gyerekek láthassák testközelből a huszárokat, nemzetőröket.
-Idén az Erzsébetvárosi Óvoda néptáncosai is ellátogattak hozzánk, s rövid műsorral idézték fel az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményeit. Az intézményben már a múlt héten készültek a március 15-ei ünnepségre. Az egyik csoport meglátogatta az Erkel iskola néprajzi termét. Minden csoport feldíszítette a termét, a fiúk csákókat, míg a lányok pártákat, kokárdát, zászlót készítettek, de persze tanultak mondókákat, katonadalokat, indulókat és verseket is, erősítve ezzel a magyarságtudatot és kötődésüket Magyarországhoz.
Nagy Zoltán hagyományőrző elmondta, ő népfelkelő nemzetőr ruházatot viselt, kék attilában, szürke nadrágban és fekete csizmában, sapkával.
A tartalmas program során a gyerekek igazi képet kaptak a korabeli öltözékről és fegyverekről. A látogatás végén együtt meneteltek a gyerekek.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
 Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2018-12-11 11:26:50

Csütörtökön közmeghallgatás a TOP-os projektekről


ajánlott cikk főképe

2019-03-01 17:28:55

Kölyökfitness a Nátuskerti ovi tehetségeinek


ajánlott cikk főképe

2019-01-29 21:19:52

Gangler László: Új beosztásomban az egész Magyar Honvédség érdekében fogok dolgozni, de sohasem fogom elfelejteni, hogy honnan jöttem


ajánlott cikk főképe

2018-12-19 08:08:40

Meghitt karácsonyi koncert az Erkelben


PÁPA időjárás