A lovardában jártak a tókerti óvodások


2019-03-17 22:17:40  | cikk: Babos Petra  | fotó: óvoda  | 


A lovardában jártak a tókerti óvodások  főképe
A Tókerti Óvoda valamennyi aprósága a március 15-ei ünnephez kötődően a lovardába látogatott a héten.
Menyhártné Kovács Bernadett óvodavezető elmondta, a hét a március 15-ei ünnepség jegyében telt és a huszárokhoz kapcsolódóan jött az ötlet, hogy az óvodásokkal ellátogassanak a Bőhm Lovardába.
-Kolléganőnk, Horváth Tímea óvónő szervezte meg a kiváló programot. A tartalmas program egy lovasbemutatóval kezdődött, melyen Hancsics Tamás edző és Németh Emma 6.osztályos munkácsys tanuló ismertette meg a gyerekekkel a lovaglás alapjait, a különböző jármódokat és a versenyeken is szereplő akadályok átugratását. A gyerekek érdeklődve figyelték és nagy tapssal jutalmazták az izgalmas bemutatót. Ezt követően Király Krisztina segítségével barátkoztak a gyerekek az udvar lakóival. Nagy kedvenc volt Karamell, a kis póni és Zsoli, a törpemalac. A gyerekek hátizsákjaiból előkerültek a sárgarépák, almák és mindenkinek lehetősége volt rá, hogy kedve szerint etethesse és simogathassa a barátságos kis négylábúakat. A kifutó után az istállókat is végigjárták a gyerekek, ahol szintén sok ismeretre tehettek szert. Az egyik boxban találkozhattak Boborjánnal is, aki a lovasbemutatón szerepelt és szívesen fogadta a gyerekektől a sok-sok simogatást és a rágcsálni való csemegét. A gyerekek élvezték, hogy ilyen közel kerülhetnek az állatokhoz és bátran mozogtak a lovak közelében. A gyerekek színes élményekkel gazdagodva jöttek el a lovardából - tájékoztatta hírportálunkat az óvoda vezetője.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-07-31 22:24:10

Filmek városunkról


ajánlott cikk főképe

2019-10-17 16:23:48

Közel száz diák versenyzett az Észkerék csapatversenyen a Munkácsyban


ajánlott cikk főképe

2019-09-06 06:40:02

Soós Imre az ellenzéki összefogás 7. számú választókerületének jelöltje


ajánlott cikk főképe

2019-09-25 22:22:21

"A környezettudatos olvasó könyvtárba jár" - Jövő héten Országos Könyvtári Napok Pápán


PÁPA időjárás