Kritikán aluli teljesítményt mutatott a Perutz


2019-03-23 17:58:55  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Babos Petra  | 


Kritikán aluli teljesítményt mutatott a Perutz főképe
A szezon leggyengébb játékát nyújtva csak egy pontot tudott szerezni a 30 percet emberhátrányban futballozó, sereghajtó Pénzügyőr ellen a Perutz FC, mely továbbra is nyeretlen tavasszal.

Két döntetlennel és egy vereséggel kezdte a tavaszt a Perutz FC, Rozmán László csapatának célja idei második hazai tétmeccsén természetesen a három pont otthon tartása volt. Ellenfélként ezúttal az a Pénzügyőr tett látogatást Pápán, mely fordulók óta menekül a kiesés elől, ennek érdekében a Várkert úton is legalább egy pontban reménykedett. A vendégeknél több, egykori pápai játékos tért vissza ellenfélként, Buzás Viktor, Füleki Norbert és Jovánczai Zoltán is ott volt a Perutz elleni kezdőben.

Joggal reménykedtek a szurkolók abban, hogy azzal a mentalitással és győzni akarással játszanak a sereghajtó ellen hazai pályán a pápai játékosok, ahogy azt az Ajka ellen is tették idegenben. Nos, ennek nyoma sem volt az első félidőben, elképzelés és átütő erő nélkül, körülményesen, kapura tartó lövés nélkül hozta le az első 45 percet a Pápa, egyetlen említésre méltó esemény a hosszabbításban alakult ki, ekkor Sánta kapus egy pontos indítás után a tizenhatosnál Füleki elől tisztázott. A félidőben Baldauf és Vallejos állt be, és egy ideig úgy tűnt, a frissítés jó húzásnak bizonyult, és az öltözőben elhangozottak értő fülekre találtak, hiszen volt néhány hazai lehetőség, na nem sok, előbb Hanzl lőtt fölé, majd Vallejos beadásáról maradt le Tóth. Az 58. percben egy jobb oldali beadás után Füleki veszélyeztetett, azonban a támadó közelről fölé bombázott. A 60. percben a csereként pályára lépő Despotovic megkapta második sárga lapját, így a Pénzügyőr tíz emberre fogyatkozott. Sajnos a 30 perces emberelőnyt nem sikerült kihasználni, a Perutz borzasztóan rosszul játszott, a beadások pontatlanok, a pontrúgások veszélytelenek voltak, nem volt vezéregyéniség, aki a hátára vette volna a csapatot, így maradt a 0-0-s döntetlen. A lefújást követően a drukkerek füttyszóval adtak hangot nemtetszésüknek, a sárga-kékeknek ezen az összecsapáson aztán tényleg semmi, de semmi nem sikerült, így igazságosnak mondható döntetlen született.

Rozmán László: Az első félidő egy az egyben értékelhetetlen volt. A második felvonásban próbáltunk nagyobb nyomást gyakorolni az előbb tíz, majd a kiállítás után kilenc emberrel védekező ellenfélre, sajnos sorra rossz döntéseket hoztunk. Azt látom, hogy felállt védelem ellen nem tudjuk mit kell játszani, hiába beszéljük meg és gyakoroljuk a hét folyamán. Érthetetlenül állok a mai teljesítmények előtt. Megértem a nézők reakcióit, valószínűleg én is hasonlóan cselekednék, ha a lelátón ülnék. Van egy-két játékos, akinek ma az utolsó lehetőséget adtuk meg, nem tudtak vele élni, ezért olyan labdarúgókra van szükségünk, akik 90 percen keresztül képesek csúszni-mászni a pápai sikerért.

Perutz FC - Pénzügyőr SE 0-0

Pápa, Perutz stadion, 300 néző, v.: Juhász (Kulman, Ország).

Perutz FC: Sánta - Bohner, Császár, Tiba - Nagy T., Hanzl (Jurik 69.), Szilágyi, Iványi (Baldauf 46.), Benecz - Ivancsics (Vallejos 46.), Tóth, edző: Rozmán László.

Pénzügyőr SE: Czuczi - Vitelki, Tóth, Buzás, Nagy B., Szabó B. - Cseh, Karvalics, Brkic (Despotovic 21.) - Füleki (Burka 65.), Jovánczai (Suscsák 46.), technikai vezető: Ilyés Attila.

Képek:


Címkék: Perutz
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-10-24 16:49:25

Közvetlen riválisához utazik a Perutz FC


ajánlott cikk főképe

2019-07-22 16:00:44

Már kaphatóak a Perutz bérletek


ajánlott cikk főképe

2019-09-06 09:05:12

Székesfehérváron is folytatná jó sorozatát a Perutz FC


ajánlott cikk főképe

2019-09-29 18:46:49

Irmes a padról beszállva döntött


PÁPA időjárás