A város él, létezik, ünnepel - Jubilál a Szélesvíz


2019-04-05 21:30:06  | cikk: ha  | 


A város él, létezik, ünnepel - Jubilál a Szélesvíz főképe

Megjelent Pápa város folyóiratának 10. lapszáma, mely egyben a hatodik évfolyam első száma. A Szélesvíz indulása óta eltelt esztendők és a lapszámok bizonyítják, hogy van igény erre a periodikára és jó hír, hogy mindig vannak olyan pápaiak vagy tiszteletbeli pápaiak, akik szívügyüknek érzik, hogy írásaiknak köszönhetően még változatosabb legyen a kiadvány.

Áldozó Tamás polgármester köszöntötte a jubiláló folyóiratot

- Sok helyről kaptam elismerő szavakat, hogy büszke lehet a város, amiért ilyen színvonalas folyóirata van, mely mindannak az összefoglalása, amit magunkról gondolunk. Én a kezdetekkor azt mondtam, hogy egy magára valamit adó városnak ilyen kiadvánnyal rendelkeznie kell. Ezt ma is így gondolom. S azt is mondtam, hogy egy számot könnyű megjelentetni, hisz sok olyan lap van, mely a második megjelenésig el sem jut. Mi szerencsére ezen már túlvagyunk, tíz alkalommal túljutott ezen a szerkesztőség, a főszerkesztő. Már nem kérdés a kiadvány léte, sőt, egy olyan közösséget feltételez, amely tevékeny, s munkájuk eredménye immár tizedik alkalommal olvasható a lapban- mondta Áldozó Tamás polgármester beszédében.

Mátyus Aliz és Dunai Virág: Virág kollázsai láthatók a tizedik lapszám borítóján

A tizedik lapszám is az Ünneplő város rovattal indul. A téma ezúttal is Jókai, s az emlékévhez kapcsolódó események, például a felolvasó-maraton, a Jókai-emléktábla, a gálaest. De ünnepelt a Türr Gimnázium is, 380 éves az intézmény. A Magyar kultúra napján Ógyallán, testvérvárosunkban járt Mátyus Aliz, akit Bagin Árpád hívott meg író-olvasó találkozóra. Bagin Árpád szerkeszti az ógyallai lapot, a fiatalember részt vett a Szélesvíz bemutatóján is. Új rovat a Szélesvíz-kérdések, a főszerkesztő Berta Ildikót, a Közgáz igazgatónőjét kérdezte az iskoláról, eredményekről és tervekről. Az Örökségünkre épülve rovatban ezúttal a tarokk, Jókai kedvenc kártyajátéka került fókuszba az irodalom és a ma is aktív pápai tarokkosok segítségével. A folyóiratban olvashatunk még többek közt a Gyimóti út történetéről, a Böröczky domb névadóiról, a Petronius-tábláról. Kiállításmegnyitók beszédei, novellák, állatorvosi történetek, de az utóbbi hónapok színházi, táncházas, irodalmi kávéházi eseményei is helyet kaptak a lapban.

A lapszám bemutatójához színielőadás is kapcsolódott

Mátyus Aliz főszerkesztő elmondta, hogy a Szélesvíz lapszámaival olyan szempontból könnyű dolga van, hogy rengeteg az anyag, válogathat az írások közt. Nagy vágya azonban, hogy minden rovatnak legyen vezetője, s akkor még egyszerűbb lenne a szerkesztési munka. Az induláskor nem gondolta volna, hogy ilyen lelkes közösség támogatja majd, de a Pápai Kaszinó és a diákok Képzőtársasága kapcsán is sok aktív emberrel került kapcsolatba, akik segítik a munkáját. - Nagyon szeretném, ha minél több pápai foglalkozna a családtörténetével, s ezekből a történetekből összeállna a város története. Ezen a téren a lap szerintem sokat tett. Másrészt szeretném, ha a művészeti élet is gazdagodna a Szélesvíz hatására. Az Ünneplő város rovat számomra a bizonyíték arra, hogy ez a város él, létezik, ünnepel - mondta Mátyus Aliz.

A jubileumi lapszám bemutatóján felépett a Németbányai Színjátszókör. A közösség részt vett a Nemzeti Művelődési Intézet Pajtaszínházi Programjában, s a betyárvilágot felelevenítő darabjukat Budapesten is bemutatták.

Képek:


Címkék: szélesvíz
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet PÁPA időjárás