Bíró Károly emlékverseny


2019-04-17 21:55:46  | cikk: ha  | 


 Bíró Károly emlékverseny főképe
Kilencedik alkalommal rendezték meg a Tarczy Lajos Általános Iskolában a Bíró Károly rajzversenyt, az intézmény egykori tanára előtt tisztelegve. A megmérettetés korábbi alkalmain a résztvevők alkottak már külső helyszíneken, például a Fő téren vagy Esterházy-kastélynál, de volt csendélet is. Idén a Nagy László szavalóverseny 30. évfordulójához kapcsolódva versillusztráció volt a feladat. Az 5-6. osztályosok és a 7-8. osztályosok kategóriájában is egy-egy Nagy László vers kapcsán ébredő gondolataikat kellett papírra vetniük a diákoknak, a Tűz és a Repülő című költemény kapcsán.

Szabadon választott technikával dolgozhattak a diákok

Bíró Károly elismert és szeretett pedagógus volt, az emlékverseny is mutatja, hogy az utódok is fontosnak tartják munkásságát. Tanórákon kívül rajzszakkört vezetett. A természet festője volt, a fáké, a hegyeké, a völgyeké, az ezerszínű vizeké és emellett Pápa városáé. Az a festő volt, aki képein megőrizte a város hangulatát. A Dunántúl egyik leghíresebb akvarellistájának tartották.

Az idei versenyen szabadon szárnyalhatott a képzelet, nem voltak megkötések

A megmérettetésre 22 diák jelentkezett, többek közt a Weöresből, Szent Istvánból, Gyurátzból, Tarczyból, de voltak résztvevők Csótról és Mezőlakról is. A diákoknak két óra állt rendelkezésükre, hogy elkészítsék képeiket, ezeket aztán a felkészítő tanárokból és a szervezőkből álló zsűri értékelte. Butiné Kemenczki Anita elmondta, hogy ezúttal mindenki kapott minősítést, a helyezettek pedig értékes művészeti könyvekkel lettek gazdagabbak.

Eredmények

5-6.évfolyamon:
 
I. Ádovics Enikő 6.osztály, Szent István Róm. Kat. Ált. Isk., felkészítő: Ughy Miklós
II.(megosztva): Winhoffer Júlia 6. osztály, Szent István Róm. Kat. Ált. Isk.
                        Béz Elizabet 5.osztály, Gyurátz Ferenc Evang. Ált. Isk., felkészítő: Rókáné Varga Mónika
III. (megosztva): Mészáros Lili 5. osztály, Gyurátz Ferenc Ev. Ált. Isk.
                          Császár Alexa 5. osztály, Lovászpatonai Bánki Donát Ált. Isk., Felkészítő: Kohuth Helén
 
7-8. évfolyamon:
 
I. Páhi Ramóna 8. osztály, Weöres Sándor Ált. Isk., Felkészítő: Auerné Horváth Andrea
II. Földing Zsófia 8. osztály, Gyurátz Ferenc Ev. Ált. Isk. Felkészítő: Rókáné Varga Mónika
III. Pál Nóra 8. osztály, Weöres Sándor Ált. Isk. Felkészítő: Auerné Horváth Andrea

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-04-23 20:10:04

Döntőben az Örökség - Szavazzunk a pápai erkeles gyerekekre


ajánlott cikk főképe

2020-04-20 12:32:46

Az Opel Marsal is segíti az Egyesített Szociális Intézmény munkáját


ajánlott cikk főképe

2020-04-06 10:36:30

Az Alapellátási Intézet is részesült a Kínából érkezett maszkokból


ajánlott cikk főképe

2020-04-06 19:34:40

Megkezdték a képviselők a textil arcmaszkok kihordását a városban