Éljen a Grund!


2019-05-02 22:58:22  | cikk: ha  | 


Éljen a Grund! főképe

Hatalmas siker volt a Pannon Várszínház Pál utcai fiúk című előadása a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ ifjúsági bérletében. Vándorfi László rendezésében 2017 áprilisában mutatta be a színház Dés László és Geszti Péter musicaljét, mellyel töretlen népszerűséggel tájolnak azóta is. A pápai ifjú közönség már sok előadást látott, de még sosem tört ki spontán taps, mint például ebben az előadásban, amikor Boka legyőzte az egyik Pásztor fiút vagy épp amikor Nemecsek hősiesen rávetette magát Áts Ferire. Volt néhány elmorzsolt könny, s aztán mindenki állva tapsolt, amikor a fiúk közösen énekelték a finálét. Molnár Ferenc története ma is hat, csak tudni kell eljuttatni a fiatalok szívéhez. Ennek az előadásnak sikerült.

Boka és Nemecsek

A klasszikus alapmű - a kötelező olvasmány kifejezés riasztó lehet - ezúttal nem gyerekek, hanem fiatalemberek konfliktusa. Dinamikus, valós, realista jelentek, viták, harcok, amikor a néző együtt küzd a szereplőkkel a grundért, a csapatért, az igazságért. Nemecsek Ernő szerepében Szente Árpád Csaba látható a darabban. Ő az események kulcsfigurája, aki életét áldozza a terület megvédéséért. Mindezt abban a korban, amikor még az adott szónak, becsületnek, bajtársiasságnak, árulásnak súlya volt. S a nemes tettek előtt még az ellenség is fejet hajtott. Szente Árpád Csaba általános iskolás kora óta a színpad bűvöletében élt, ózdi kisdiákként is színjátszózott, aztán érettségi után Gór Nagy Mária Színitanodájába jelentkezett, ott végzett. A karakter formálásakor a legfontosabb szempont az volt, hogy ne legyen túljátszott, hanem belülről fakadjon a figura, legyen őszinte minden körülmények között, éppúgy, mint Nemecsek.

Boka megbocsát Gerébnek, de nem fogadja vissza a csapatba

A Pál utcaiak és a füvészkertiek háborút játszottak, s aztán a játék közben maguk is felnőttek. Boka szerepében Szelle Dávid hozza a kapitányt, aki szigorú, következetes, igazságos. Szelle Dávid is gyerekkora óta színpadon van, 14 éve a Pannon Várszínház tagja. Szerinte a Pál utcai fiúk az egyetlen olvasmány, amit még ma is szívesen olvasnak el a diákok. Amikor általános iskolásként olvasta a történetet, természetesen Boka volt az egyik kedvence, de például foglalkoztatta Geréb karaktere is. Boka Jánost határozott egyéniségként jeleníti meg, aki bár képes a megbocsátásra, azt nem viseli el, hogy az áruló tagja legyen a csapatnak.

Boka és a vörösinges küzdelme

Áts Feri szerepében Kékesi Gábort láthatta a közönség, ő szintén 10 éves korától játszik, szerepelt többek közt Presser Gábor klipjében, de a Valahol Európában című darabban is, s nem volt számára kérdéses, hogy színész lesz. Szabadúszó, a Pannon Várszínház hívására mindig szívesen jön. A vörösingesek vezérének megformálásakor arra törekedett, hogy megmutassa: Áts Feri igenis érző és nemes lélek, aki saját embereit is megbünteti, ha nem tartják be a szabályokat, Nemecsek becsületessége, hősiessége pedig őt is megindítja. Kékesi Gábor játszott már a Pál utcai fiúk prózai változatában is, de mint mondta, a zene sokat hozzáadott a történethez, pörgősebbé tette az előadást, a fiatalokat sikerült megszólítani, mindenhol vastapssal köszöni meg a közönség a játékot. Ez volt a pápai ifjúsági bérlet utolsó alkalma ebben az évadban, melyre nem is tehették volna fel jobb előadással a koronát.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-09-17 07:20:26

Turizmusfejlesztés, belváros-rehabilitáció, falvaink fejlesztése, intézményi korszerűsítések - négy újabb pont az Esterházy2035-ből


ajánlott cikk főképe

2019-08-28 12:01:19

Aszfaltozzák a Korvin-Korona utcai körforgalmat


ajánlott cikk főképe

2019-11-21 22:37:06

Ki a király?


ajánlott cikk főképe

2019-11-13 21:49:06

Utazzunk Velencébe a refisekkel


PÁPA időjárás