11 pont a kosarasok előnye


2019-05-16 14:21:38  | cikk: Haraszti Gábor  | 


11 pont a kosarasok előnye főképe
Az alapszakaszt az ötödik helyen záró Újpest ellen játszotta az ötödik helyért vívott oda-visszavágós párharc első felvonását a Concordia Motax KC együttese. Vajda József csapata múlt héten a Győr legyőzésével jutott a következő körbe, míg a lilák a DEAC U23-as csapatát fektették két vállra, mindkétszer magabiztos játékkal.
A hazaiak kezdték jobban a mérkőzést, Sonyák és Horváth hármasa megadta a kellő alaphangot, jó védekezéssel a negyed feléig csak két vendég pont szerepelt az eredményjelzőn. A folytatásra összekapta magát az UTE, három pontig fel is tudott zárkózni, majd Vajda „hideg kézzel” dobott hármasa és három sikeres büntetőjével ismét 9 pont volt a hazaiak előnye, amit meg is őriztek az első rövid pihenőig (25-16). A második negyedet is jól, 7-2-vel kezdte a PKC, a vendégek nem találták a hazai támadások ellenszerét, 32-18-nál Cupic Stevan időt is kért. A rövid fejmosás sem hozta meg a fordulatot, a Pápa tartotta a kétszámjegyű különbséget, 49-37-et mutatott a félidőben a tábla. Nem változott a játék képe a harmadik negyedben sem, a 28 pontig jutó Sonyák tarthatatlan volt, a záró felvonásra 15 pontos előnnyel készülhettek a pápaiak (70-55). Az utolsó 10 percben már látható volt a fáradtság a hazaiakon, utolsó tartalékaikat mozgósították és megérdemelt, 11 pontos győzelmet arattak 93-82 arányban.

Concordia Motax KC - Újpest-MT 93-82 (25-16, 24-21, 21-18, 23-27)

Vajda József: Gratulálok a csapatnak, ma is kitették a szívüket a pályára. Már nagyon fáradtak vagyunk, de pénteken mindent megteszünk a győzelemért.

Concordia Motax KC: Murai 12/6, Keller 5, Sonyák 28/6, Horváth A.15/15, Cook 9, cserék: Márton Á. 8, Márton L. 9/9, Vajda 6/3, Grebenár , Kocsis 1, Szeier, Bakos.

A visszavágót május 17-én rendezik.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-03-27 12:52:47

Judo: 28 érem, köztük öt magyar bajnoki cím a hétvége termése


ajánlott cikk főképe

2019-07-30 20:29:34

25 érmet szereztek az év első felében a légtornászok


ajánlott cikk főképe

2019-07-22 15:47:52

Zsoodance nyári tábor


ajánlott cikk főképe

2019-06-24 12:19:03

Hangya Kézinyár


PÁPA időjárás