Cambridge-nyelvvizsga a Tarczy-iskolában


2019-05-31 19:52:26  | cikk: Babos Petra  | 


Cambridge-nyelvvizsga a Tarczy-iskolában főképe
Ma tartották a Tarczy Lajos Általános Iskola kéttannyelvű tagozatán tanuló diákoknak a British Council Nyelviskola által lebonyolított Cambridge-típusú gyermeknyelvvizsgát. Az iskola nyolcadik éve rendezi meg diákjai számára a világszerte elismert és elfogadott nyelvvizsgát, idén összesen 37 diák jelentkezett, huszonnégyen a negyedik, míg tizenketten a hatodik évfolyamról.
Hardi Tünde tagozatvezető elmondta, bár minden tanár jól ismeri gyermeke képességeit, mégis fontos, hogy egy külső vizsgáztató is felmérje a diákok tudását, így minden tekintetben objektív képet kaphat a diák, a tanár és a szülő is az első négy, illetve első hat éven tanultakról. Két szinten zajlott a vizsga: „movers” és „flyers” szinten. Mindkét megmérettetésen volt írott szöveg értése, illetve íráskészség, hallott szöveg értése és beszédkészség felmérés - tudtuk meg Hardi Tündétől.
Kapfinger Balázs 6. osztályos tanuló már negyedikes korában is részt vett a vizsgán. Mint mondta, nagyon szereti az angol nyelvet, s fontosnak is tartja, hogy jól beszélje, mert úgy gondolja, ez a legfontosabb nyelv. Szerinte voltak nehezebb feladatok is, de úgy érzi sikeresen megbirkózott velük.
Hardi Tünde hozzátette, az írásbeli feladatsort Cambridge-ben javítják ki és majd nyár végén lesz eredmény, így a diákok ősszel, a tanévnyitón vehetik át a nemzetközi nyelvvizsga bizonyítványukat

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-07-07 23:43:28

"Egy nép addig él, míg ismeri, vállalja és továbbadja sorsát" - Holokauszt emlékünnepség a Zsinagógában


ajánlott cikk főképe

2019-06-14 21:42:53

Megkezdődött a 29. Pápai Játékfesztivál


ajánlott cikk főképe

2019-05-22 16:30:43

LMP: Mi vagyunk az egyetlen zöld alternatíva


ajánlott cikk főképe

2019-06-18 20:26:08

Jubilál a Jókai Mór Városi Könyvtár tábora


PÁPA időjárás