Példakép(p) - Ökumenikus nap a krisztushívők egységéért


2019-06-11 13:53:40  | cikk: pi-pa  | fotó: Pintér Ádám  | 


Példakép(p) - Ökumenikus nap a krisztushívők egységéért főképe
Kilenc évvel ezelőtt, a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskolában szervezték meg először a történelmi egyházak pápai gyülekezetei és egyházközségei az Ökumenikus Napot. A pünkösdhétfői rendezvény az elmúlt közel egy évtizedben megtalálta helyét a város nagyrendezvényeinek körében, s a Fő tér elkészültével néhány éve már a belvárosba hívja közös ünneplésre, kellemes időtöltésre az érdeklődőket. Az idei Ökumenikus Napot - az elmúlt évhez hasonlóan - az Esterházy-kastély udvarán és termeiben rendezték. 
A megjelenteket elsőként Boncz Zoltán baptista lelkipásztor köszöntötte. „Legyetek követőim, mint ahogy én Krisztus követője vagyok!” - idézte Pál apostol szavait. Mint mondta, a szervezők azt szeretnék, ha az Ökumenikus Napnak olyan hozadéka lenne minden résztvevő számára, amely támpontokat ad abban, hogy hogyan válhatnak magunk is követendő példává.  
Dr. Áldozó Tamás polgármester köszöntőjében csíksomlyói zarándoklatának pillanatait idézte fel. Mint mondta, a csíksomlyói katolikus kegyhelyre tartó csoportban reformátusokkal zarándokoltak együtt, s és sokat beszélgettek arról, hogy a csíksomlyói búcsú, ez a karizmatikusan katolikus esemény évről évre sok reformátust is megszólít. De a evangélikusok, görögkatolikusok, magyarok és románok, és még ki tudja, hány nemzet képviseltette magát. 

Dr. Áldozó Tamás polgármester mondott köszöntőt

A polgármester hangsúlyozta, örömteli, hogy Pápán példaértékű a felekezetek közti párbeszéd, sok rendezvényt szerveznek együtt, s ez jó példa lehet mindenki számára. A városvezető úgy fogalmazott, a hit összeköt bennünket, s meggyőződése, hogy Magyarország és Európa jövője a hiten, a kereszténység erején múlik. A kereszténység a szeretetet hirdeti. Ebben lehetünk mi példák, mindenki a saját életében, közösségeiben kell, hogy felmutassa ezt. 
A megnyitót követően a Szent István Római Katolikus Általános Iskola elsős diákjai adtak műsort, majd egymást követték az egyházi fenntartású oktatási, nevelési intézmények bemutatói. Színpadra léptek a Szent Anna Római Katolikus Óvoda, az Édenkert Pápai Református Óvoda apróságai, valamint a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola, valamint a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma diákjai. 
Az idei évben is nagyon népszerű volt a bibliai ételkóstoló és nagyon sokan alkottak a kézműves műhelyekben is. A szervezők a sportok kedvelőire is gondoltak, egy rövidebb távú örömfutásra és egy három kilométeres várkerti futásra várták a vállalkozó kedvű résztvevőket. 
Az idei év egyik újdonsága az a csoportos vetélkedő volt, melynek résztvevői együtt, feladatokat megoldva kereshették a „Szövetség ládáit”. 

Feladatok segítségével nyitották ki a "Szövetség ládáit"

A rendezvény idején lehetőség volt elcsendesedésre, interaktív imasétára a kastély kápolnájában, az egyik emeleti teremben pedig Tapolyai Emőke keresztény családterapeuta tartott előadást Krisztusra épített jellem címmel. 
Az Ökumenikus Naphoz kapcsolódóan az idei évben is szerveztek mesemondó versenyt és rajzpályázatot is hirdettek, melyeknek díjátadóját az esti istentisztelet előtt tartották a rendezvénysátorban. Az ökumenikus istentiszteleten Pálfi Zsuzsanna győri lelkipásztor hirdetett igét.  Különleges pillanata volt a rendezvénynek, amikor az istentisztelet végén - arra emlékezve, hogy Jézus megmosta a tanítványai lábát - az istentiszteleten résztvevők az összetartozás kifejezéseként megmosták egymás kezét.  A 9. Pápai Ökumenikus Nap közös énekléssel zárult.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-04-09 23:04:35

De mennyire? De mennyire!


ajánlott cikk főképe

2019-04-02 19:45:17

Új jelkép született - felavatták a MiG-21-es emlékművet


ajánlott cikk főképe

2019-06-04 23:23:56

Közel négyszáz diák a munkácsys színházi bemutatón


ajánlott cikk főképe

2019-08-21 20:20:54

Körforgalom épül a Győri úti csomópontban


PÁPA időjárás