Diáknap az Acsádyban


2019-06-14 21:13:47  | cikk: Babos Petra  | 


Diáknap az Acsádyban főképe
A Pápai Szakképzési Centrum Acsády Ignác Szakképző Iskolája egy sikeres GINOP pályázat, A szakképzési rendszer átfogó fejlesztése a Pápai Szakképzési Centrumban” című projekt keretein belül rendezte meg a tanév utolsó tanítási napján a hagyományos diáknapját.
Ipsicsné Nagy Erzsébet közismereti igazgatóhelyettes elmondta, a diáknap színes programját igyekeztek úgy összeállítani, hogy minden tanuló megtalálja a számára kedveset.
-Tíz állomásból álló vetélkedőt állítottunk össze, melyben ügyességüket, gyorsaságukat és tudásukat kellett bebizonyítaniuk a 22 csapat tagjainak. A kollégáim szelfizős feladatot is kitaláltak, melyet a város megadott pontján kellett elkészíteni. A nap folyamán tanulóink találkozhattak volt diákjainkkal, illetve hasonló korú diákokkal, akik valamiben sikeresek, itt kiemelném Szabó László grafikust, Németh Márton tanárt, Décsi Zsófia táncost és Ipsics Áron zenészt. Jó kapcsolatot ápolunk, s így a vendégeink voltak a rendőrség és a Pápai Bázisreptér munkatársai - emelte ki a szervező, aki hozzátette, a rekkenő hőség ellenére is nagy örömmel vettek részt a tanulók a diáknapon, s élvezték a vetélkedőt, a játékos feladatokat.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-12-03 15:23:23

Ádventi vendég, végy szállást minálunk...


ajánlott cikk főképe

2019-10-13 16:45:47

19 óráig tart a szavazás


ajánlott cikk főképe

2019-10-15 22:17:21

Egyháztáji vásár a Gyurátz iskolában


ajánlott cikk főképe

2019-07-08 07:58:17

Az Esterházy Nyári Akadémia résztvevői látogattak Pápára


PÁPA időjárás