Százhetven éve volt az ihászi csata


2019-06-26 22:21:33  | cikk: Babos Petra  | 


Százhetven éve volt az ihászi csata főképe
A csata 170. évfordulója előestéjén történt főhajtáson, az elesett ihászi honvédek emlékére koszorút helyeztek el az Elsősorban pápai Városbarát Egylet, a pápai Honvéd Bajtársi Klub, a Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő, Marcaltő-Ihász Önkormányzata, a Pápai Huszár Egyesület, a Pápai Jókai Kör, a pápai Nyugalmazott Pedagógusok Klubja, a Várostörténeti-Honismereti Kör megjelent képviselői. A százhetven esztendeje történteket, illetve az ihászi hősök Pápán emelt emlékművének történetét röviden Kerecsényi Zoltán EpVE-ügyvivő, pápai önkormányzati képviselő ismertette.
- A Pápa melletti Ihász-puszta határában a csornai győztes, Kmety György tábornok vezette honvéd hadosztály ütközött meg Adolph Schütte von Warensberg altábornagy császári serege ellen. A több mint kétórás ihászi ágyúcsata veszteségeiről szóló jelentések máig ellentmondóak, nem pontosak. Nem tudni, hogy a halottakat pontosan hol temették el. Az ihászi és marcaltői határban 28 halott eltemetéséről tudunk, közülük 19 volt magyar, 9 pedig császári-királyi katona. Pápa városa 34 halott eltemetésére utalt ki pénzt. Ezen 34 magyar honvédra - akik küzdelemben szerzett sebeikbe a pápai hadikórházakban haltak bele - 2002 óta a város északnyugati részén, a felszámolt pápai felsővárosi temető helyén, a Millenniumi Emlékparkban egy faragott emlékoszlop emlékeztet néhai Huszár János tanár úr szorgalmazásának köszönhetően - mondta Kerecsényi Zoltán, majd hozzátette, valójában az egykori neves református kollégiumi tanár-igazgatónak, Pápa első helytörténészének, Kis Ernőnek volt először az ötlete az ihászi csata hősi emlékművének gondolata. Az emlékmű ötlete valójában 1896 előtt már körülbelül nyolc évvel megvolt. A kivitelezés, a tervek elkészítésének és a szükséges költségek előteremtésének intézésére fel is állt egy adománygyűjtő bizottság, azonban az igazi hatékonyság 1893-tól datálható, amikor a Jókai Kör elindult, ami teljes egészében felvállalta és nyélbe ütötte az ügyet Fenyvessy Ferenc országgyűlési képviselő hathatós segítségével. Kis Ernő mellett ő volt az a második személy, aki igazán átérezte, majd felkarolta ezt az ügyet. Az emlékművet legelőször nem Pápán, hanem kint Ihászon, a csata helyszínén képzelték volna felállítani, de aztán végül Fenyvessy Ferenc közbelépésére mégiscsak Pápára került, melynek megvalósításához nemcsak pápaiak, de környékbeliek és a megye más részén élők is adakoztak - derült ki a főhajtáson.
Végül a megjelentek elhelyezték a megemlékezés koszorúit.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-09-26 21:32:03

A magyarországi rendszerváltás 30. évfordulójára emlékeztek a refisek


ajánlott cikk főképe

2019-09-23 21:56:10

Ars Sacra-koncert a Nagytemplomban


ajánlott cikk főképe

2019-12-09 20:12:10

Ajándékkártyával és műsorral kedveskedtek az időseknek


ajánlott cikk főképe

2019-09-05 16:30:40

Várkertfürdős ajándékkal gazdagodott második heti nyertesünk


PÁPA időjárás