Bayer Zsolt: Ha Európának van jövője, az a jövő Közép- és Kelet-Európában van


2019-06-28 20:31:49  | cikk: HuHa  | 


Bayer Zsolt: Ha Európának van jövője, az a jövő Közép- és Kelet-Európában van főképe
A Pápai Polgári Kör évadzáró rendezvényének vendégeként tartott előadást városunkban Bayer Zsolt, író, újságíró, műsorvezető. Az ismert publicistát arra kérte a kör vezetősége, hogy aktuális hazai és nemzetközi ügyekről mondja el gondolatait, ő pedig három témát választott: Európa múltja és jövője, ebben Magyarország helyzete és a klímakatasztrófa. Az összejövetel előtt hírportálunk is ezekről a témákról kérdezte a vendéget.
Dr. Dancs Ferenc a kör elnöke köszöntötte az előadót és a tagságot

-Európával baj van, az a baj, hogy volt 500 évünk megszokni azt, hogy Európa a világ közepe. Elsősorban kulturális, civilizációs szempontból, de bizonyos tekintetben gazdasági szempontból is. És nem vesszük észre, hogy az az Európa, amit megszoktunk, eltűnőben van és ha nem lesz valamilyen radikális változás rövid időn belül, akkor az a civilizációs közeg, amit Európának ismerünk, el fog tűnni.
Bayer Zsolt úgy fogalmazott, Európa, leginkább annak nyugati fele elveszítette vallási identitását, nemzeti identitását és kezdi elveszíteni nemi identitását is. A legrosszabb helyzet Németországban van, de nem sokkal jobb Franciaország sem. Mindez pedig talán azért van, mert Nyugat-Európában, a nagy jólétben nincs veszélyérzetük az embereknek.
-Szerencsére ez az identitásvesztés nem igaz egész Európára. Talán az a sok-sok évszázad, amit mi, közép- és keleteurópaiak, a nyugathoz képest mindig lemaradásban éltünk, talán az most hozza meg a gyümölcsét. Mert mi fel lettünk vértezve az elmúlás ellen. És ha Európának van jövője, akkor ez a jövő Közép- és Kelet-Európában van.
Európáról, Magyarországról és a világról beszélt az újságíró 

A magyarországi belpolitikai helyzetről úgy fogalmazott, gyakorlatilag 10 éve nincs változás.
-Van két koherens és egyértelmű jövőképpel rendelkező kormánypárt és van egy, szerintem az égvilágon semmilyen jövőképpel nem rendelkező ellenzék. Ráadásul azt látjuk - éppúgy, mint évszázadokon keresztül -, hogy van egy, a nemzeti megmaradásban érdekelt és ahhoz ragaszkodó politikai tömb és van egy olyan politikai tömb, amely most éppen azt az utópiát találta ki, hogy nekünk fel kell oldódni valami nagyobb egységben, mert az lesz az üdvözítő. Ez a két tábor harcol egymással, de ugyanez a két tábor harcol Európában is, csak más eszközökkel és felhangokkal.
Az újságíró arra hívta fel a figyelmet, az ellenzék ugyanazt a tortát szeleteli és teljesen mindegy, hogy éppen most ki a legerősebb, van egy adott szavazóbázisuk, aki hol a DK-ba szerelmesedik bele, hol a Jobbikba, hol a Momentumba - az MSZP-t már említésre méltónak sem találta -, de nincsenek egy emberrel sem többen. Mindezek ellenére azt hangsúlyozta, ez a jobboldalt nem nyugtathatja meg.
-Nekünk mindig ugyanúgy kell készülni, hiába nyertünk meg a 2006-os országgyűlési képviselőválasztás óta mindent, nekünk minden egyes választásra úgy kell készülni, hogy élet-halál kérdése. És ha elvégezzük a munkát, akkor miért ne sikerülne tizenegyedszer is.
A JMSZK színháztermében gyűltek össze a polgári kör tagjai

Bayer Zsolt a polgári körben tartott előadásának harmadik témájáról, a klímakatasztrófáról azt mondta, ez a legújabb „kész átverés show”.
-Én nem akarom tagadni - főleg bölcsészként -, hogy rengeteg baj van a világgal. 7,5 milliárd ember él benne, ha van úgynevezett invazív faj a földön, az a homo sapiens, mely iszonyú mocskot hagy maga után és ezzel előbb-utóbb valamit kezdeni kell. De, ha végignézzük ezt a hatvan évet, azt kell látnunk, hogy a 70-es évek elejétől a 80-as évek elejéig ugyanazzal a vehemenciával, ugyanolyan ellentmondást nem tűrő hangon, mint most, ugyanolyan tudományos köntösbe öltöztetve beszéltek nekünk arról, hogy ha azonnal nem változtatunk, akkor megfagyunk, mert jön az új jégkorszak. Most ugyanazok az emberek ugyanolyan vehemenciával elmondják, hogy perceken belül meg fogunk sülni. Éppen ezért ezt nem kell olyan komolyan venni és amikor azt a fogalmat halljuk, hogy klímakatasztrófa, ne szaladjon senki a Dunának, mert ahogy nem fagytunk meg, úgy vélhetően nem fogunk megsülni sem. Kell kezdeni valamit a saját piszkunkkal, a műanyaggal és egy millió dologgal, de nincs itt a világvége.
A Pápai Polgári Kör összejövetelén mindezen gondolatokat részletesen is kifejtette az előadó, a tőle megszokott, iróniával fűszerezett stílusában, sok példával illusztrálva.

Bayer Zsoltot a rendezvény elején dr. Dancs Ferenc elnök köszöntötte, aki a program végén megerősítette, a nyári szünet után, szeptemberben folytatja tevékenységét a Pápai Polgári Kör.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-06-19 20:54:59

Sok sör fogyott a fesztiválon


ajánlott cikk főképe

2019-10-23 19:53:32

Magyarnak lenni, magyarnak maradni


ajánlott cikk főképe

2019-11-05 21:08:58

Szerencsének szerencséje


ajánlott cikk főképe

2019-08-13 21:08:46

Ideiglenes toronysisak a Szent József Kápolnán


PÁPA időjárás