Rendőrségi tanácsok a nyári szünetre


2019-07-10 17:12:33  | cikk:  | 


A nyári szünidő beköszöntével a gyermekek kikerülnek a biztonságot adó iskolafalak közül, ám sok munkába járó szülőnek nehézséget okoz elhelyezésük, állandó felügyeletük. Nagyon fontos, hogy felkészítsék a gyermekeket az őket érintő veszélyekre, amelyek közül a legszükségesebb tudnivalók a következők:

-Értékeikkel ne hivalkodjanak, azokat ne tartsák jól látható helyen, ne adják oda idegeneknek.

-Táskájukat közösségi helyeken ne hagyják őrizetlenül. A legjobb, ha azt mindig maguk mellett tartják.

-Idegenekben - még ha kedvesek is - ne bízzanak meg, velük ne menjenek sehová, még útbaigazítás céljából sem.

-A késő esti órákban lehetőség szerint ne induljanak egyedül haza, hanem egymást védve-kísérve.

-Ha támadás éri őket, ne az értékeiket, hanem testi épségüket védjék.

-Ismerjék a segélyhívó telefonszámokat (107, 112), illetve tanulják meg szüleik telefonszámát is.

-Ne próbálják ki a különböző kábítószereket, tudatmódosító anyagokat, mert hatásuk kiszámíthatatlan és könnyebben válhatnak áldozattá és elkövetővé is.

Lényeges, hogy a szülők tudjanak arról, gyermekük hová készül, kivel fogja idejét tölteni. Ezért kérjék meg, hogy ha elmegy otthonról, mondja meg hová indul, kivel találkozik, mikor érkezik haza, valamint ismerjék meg barátai nevét, címét, telefonos elérhetőségét!

Biztonságos vakációt kíván a Pápai Rendőrkapitányság

Képek:

nincsenek képek


Címkék: rendőrségi
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet

Segítségnyújtás elmulasztása miatt indult büntetőeljárás a 28 éves férfi ellen.

Az eljárás adatai alapján 2019. november 20-án 17 óra körül érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy Pápán, az egyik körforgalom gyalogos-átkelőhelyén egy személygépkocsi gyalogost ütött el, majd...

2019-11-23 18:10:26

Elfogták a pápai gázolót


A Pápai Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztálya és a térség polgárőr vezetői 2019. augusztus 29-én délután tartották koordinációs értekezletüket, melyen a 2019. évi őszi közös szakmai feladatok megbeszélése volt a fő téma.

A rendőrség és a polgárőr egyesületek kiemelten együttműködnek...

2019-09-04 15:59:42

Koordinációs értekezlet a Pápai Rendőrkapitányságon


A pápai rendőrök egy 45 éves férfit fogtak el, aki ellen elfogatóparancs volt érvényben.

A járőrök 2019. október 15-én délután, Pápa külterületén igazoltattak egy 45 éves helyi lakost. A rendőrök megállapították, hogy ellene szabálysértési elzárás végrehajtása miatt a Celldömölki...

2019-10-16 09:08:31

Körözött személy rendőrkézen


A pápai rendőrök előállították a helyi rendőrkapitányságra a 18 éves adászteveli férfit.

A Pápai Rendőrkapitányság járőrei 2019. augusztus 28-án éjjel Homokbödöge egyik utcájában igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő 18 éves adászteveli lakost.  Az intézkedés során megállapítást...

2019-08-29 16:10:53

Ittasan és engedély nélkül vezetett


PÁPA időjárás