Játékos sportnapközi


2019-07-13 09:59:48  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Játékos sportnapközi főképe
23. alkalommal rendezte meg a Liget Sport és Tenisz Klub nyári napközis táborát az 5-14 éves korosztály számára, a két, egyhetes turnuson összesen 45-en ismerkedtek a különböző sportágakkal vagy csiszolták tenisz tudásukat.

1996 óta minden évben lehet csatlakozni a táborhoz, ahol a tenisz mellett csocsó, darts, íjászat, biliárd színesítette a sportágak palettáját. Jámpa Péter szervező a második hét utolsó napján elmondta, az idei nyáron többen is voltak olyanok, akik mindkét turnusban részt vettek.

- Több mint két évtizede igyekszünk a gyerekeknek aktív kikapcsolódást biztosítani és kimozdítani őket a televízió és a számítógép elől - tájékoztatott Jámpa Péter. - Eleinte még a Jókai Mór Művelődési Központtal közösen rendeztük meg a napközis tábort, néhány éve azonban már kizárólag a mi szervezésünkben valósul meg. Délelőttre és délutánra is változatos sportprogramokkal készültünk a gyerekeknek, voltunk bowlingozni, strandolni, úszni, a teniszt pedig kezdő és haladó csoportban oktattuk. A jelentkezők száma felülmúlta az előzetes várakozásainkat, hiszen az első turnusban 18-an, a másodikban 27-en vettek részt.

Jámpa Péter hozzátette, a fő sportág a tenisz volt, többen voltak olyanok, akik itt vettek először a kezükbe ütőt, ők az öt nap alatt is sokat fejlődtek, hiszen a sportág alapjait, a tenyerest, a fonákot, a röptét és az adogatást is sokat gyakorolták.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-05-25 16:39:17

Perutz FC: Az utolsó hazai meccs következik


ajánlott cikk főképe

2019-08-02 08:50:37

Frizbi Európa-bajnokságon szerepelt a volt türrös diák


ajánlott cikk főképe

2019-07-18 15:45:55

Sportegyesületek pályázatát várja az önkormányzat


ajánlott cikk főképe

2019-04-08 18:13:15

Későn ébredt a Bakonyerdő Pápa


PÁPA időjárás