Jól mulattak a tapolcafőiek


2019-07-14 17:06:14  | cikk: HuHa  | 


Jól mulattak a tapolcafőiek főképe
A megszokottól eltérő szervezésben, kicsit más formában, de legalább olyan jó hangulatban telt szombaton a tapolcafőiek legnagyobb közösségi rendezvénye, mint az előző években. A változást az jelentette, hogy a sportegyesületnek lehetősége nyílt pályázni a HACS projekt keretében közösségi rendezvények szervezésére, s sikeres pályázatukkal 2,05 millió forint támogatást nyertek el a Helyi összefogáson alapuló közösségfejlesztő nagyrendezvények és kisrendezvények támogatása című kiíráson.
Sport, kultúra, szórakozás - minden belefért a tapolcafőiek közösségi programjába

A Tapolcafői Sportegyesület 2019. évi jubileumi sportnap, 2020. évi sport és kulturális nap a tokiói olimpia jegyében című pályázatának forrását az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése biztosította.
-Az önkormányzattól kaptunk egy lehetőséget, hogy egy uniós pályázat keretében két éven át szervezzünk színvonalas rendezvényt Tapolcafőn. Így idén összekötöttük a falunapot a sportegyesület jubileuma alkalmából szervezett programmal - magyarázta Pődör Róbert, a Tapolcafői Sportegyesület elnöke. Hozzátette, a sportprogramok mellett kulturális előadásokat és szórakoztató műsorokat szerveztek a tapolcafőieknek a JMSZK és a részönkormányzat közreműködésével.
-Ügyeltünk arra, hogy minél több tapolcafőit aktívan bevonjunk a rendezvénybe, így a focitornán főként helyi csapatok lépnek pályára, a délutáni műsorban pedig a tapolcafői óvodások és a nyugdíjasok is színpadra lépnek. Ezen túl helyi kötődésű zenekarok is szórakoztatják a falubelieket és vendégeiket.
Tíz csapat nevezett a tornára, többségük helyi volt

Bár az időjárás nagyon vegyes arcát mutatta szombaton, a 9. Forrás Kupa kispályás labdarúgótornára mind a tíz nevezett csapat mezt húzott és pályára lépett. Szempfner Szabolcs, a labdarúgó szakosztály elnöke érdeklődésünkre elmondta, a csapatok többsége helyiekből szerveződött és nagy örömükre fiatalok és régebb óta fiatalok is vállalták a megmérettetést. Mellettük Adásztevelről és Nagytevelről érkezett egy-egy csapat.
-A csapatok többsége évek óta visszatér erre a kupára, de mindig vannak újak is a mezőnyben, és egyre többen szeretnének jönni. Öröm az is, hogy sokan vannak, akik 9 évvel ezelőtt, még kisgyermekként a pálya széléről nézték a tornát, most pedig már játékosként vannak itt.
Csajok a pályán - óriasi siker volt a lányok-asszonyok barátságos mérkőzés

A focitorna különlegességét az adta, hogy idén a tapolcafői hölgyek is focicipőt húztak és rúgták a bőrt. Az ötlet a helyi ovisok anyukáitól származott, ők hívták ki a falubeli lányokat egy barátságos mérkőzésre. Meccsüket, mely 4-4-re végződött, óriási érdeklődés és szurkolás kísérte.
-Az asszonyok között könnyű volt összeszedni a csapatot, az anyukák nagyon lelkesek voltak, nemcsak a hatfős csapat jött össze, de cserénk is volt - mesélte a mérkőzés után Patyiné Banai Anita. Az asszonyok komolyan vették a kihívást, a héten háromszor is tartottak edzést, hogy felkészüljenek és felelevenítsék gyermekkorukat, amikor még rendszeresen fociztak a falunapokon. Arra a kérdésre, hogy milyen volt a húsz perces meccset lejátszani, Anita nevetve így válaszolt:
-Nagyon fárasztó volt, de nagyon jó is egyben és az eredménnyel is elégedettek vagyunk! Az is nagyon jó érzés volt, hogy ilyen sokan nézték meg a meccsünket, hiszen minél több a szurkoló, annál jobb játszani.
A lányok csapatát kicsit nehezebb volt összehozni, de ők is ki tudtak állni és még cserejtékosuk is volt. Harkai Rebeka volt köztük az egyetlen, akinek igazán köze volt a focihoz, hiszen a fiatal lány a PELC-ben játszik immár négy éve. Mint mesélte, jó érezték magukat, bár számára furcsa volt a szituáció.
-Nagyon jót játszottunk, sokat küzdöttünk és a 4-4-es eredménynek is örülök - mondta.
Bár a forrás Kupa döntőit megzavarta a zivatar, a fiúk nem adták fel és végigjátszottak minden meccset, melyek végén Nagytevel csapata vehette át a győztesnek járó kupát. Második helyen a helyiekből álló Falábúak végeztek, a bronzérmes csapat pedig a szintén egy tapolcafői alakulat, a Suhancok nevű társaság lett. A díjakat a délutáni színpadi műsorok szünetében vehették át a csapatok Zsegraics Gyulától, a részönkormányzat vezetőjétől és Szempfner Szabolcs, szakosztály-vezetőtől.
A nagyteveliek nyerték a 9. Forrás Kupát

A Tapolcafői Sportegyesület jubileuma alkalmából rendezett tornát sok egykori focista is megnézte, akik örömmel idézték fel emlékeiket. Kiss Zoltán gyermekként még a pálya széléről nézte az 1960-as években a tapolcafői focipályán zajló meccseket, aztán 16 évesen már az akkori csapat tagja volt. 1969-ben, a sportegyesület megalakulásakor a szertár egy családi ház kamrájában volt, egy fűzős labdájuk volt, amit, ha elszakadt Béla bácsihoz vittek megvarratni - mesélte.
-A szakadozott hálót mi játékosok raktuk fel, a kapu dülöngélt, és mi kaszáltuk a füvet a pályán. Nemcsak futballoztunk, hanem dolgoztunk is azért, hogy pálya legyen.
Zoltán azt is elmesélte, a csapat 90 százalékban mindig helyiekből állt, de néhány vendégjátékosuk is volt, ő maga kezdetben csak a vidéki meccseken játszhatott, a hazaiakon az idősebbek léptek pályára.
-Én középpályás voltam, szerettem ezt a sportot, sokat tudtam futni és ez fontos volt. 16 évesen kezdtem és 45 éves koromig fociztam - idézte fel emlékeit.
Kiss Zoltán ott volt az 1969-ben megalakult sportegyesületben

Míg a focipályán a csapatok lelkesen rúgták a bőrt, addig a faluközpontban, a játszótéren négy hatalmas kondérban rotyogott a falunapi ebéd. Ezúttal nem versenyt hirdettek, hanem a Jákó Konyha főzte az ételt. Varga Istvánné főszakácstól megtudtuk, hagyományos csülkös sertéspörkölttel vendégelték meg a falut a szervezők, a bográcsokban ezer főre főztek. Azt is elárulta, a jó pörkölt titka, hogy zsírral készüljön és ne olajjal, hogy füstölt szalonnával dinszteljék a hagymát és a belekerülő húst is megpirítsák.
-Ezt követi a fűszerpaprika, majd a többi Ízesítő hozzávaló: babérlevél, koriander, borókabogyó, kömény, fokhagyma és persze a sok lecsó - magyarázta.
Ezer főre készült a finom pörkölt

Az ebéd elfogyasztása után délután tűzoltó- és rendőrautó bemutató, kreatív foglalkozás, ugrálóvár, bohócműsor fogadta a kicsiket és a helyiek műsora is várta a falu lakosságát, melyen felléptek az óvodások és a nyugdíjas klub tagjai. Előbbiek népi játékokat és néptáncműsort adtak, utóbbiak pedig vidám, mulatságos történettel örvendeztették meg családtagjaikat, ismerőseiket.
-Fontos ez a fellépési lehetőség számunkra, hiszen itt tudjuk megmutatni, mennyit támogatnak bennünket a helyiek és ezért milyen munkát tudunk elvégezni itt az óvodában. A gyermekek nagyon lelkesen készültek erre a fellépésre és számunkra is fontos, hogy megmutassuk tehetségüket, ügyességüket - mondta el érdeklődésünkre Dan Róbertné óvodavezető, aki megköszönte a kicsiknek és felkészítőjüknek, Tima Viktóriának a kedves műsort. Mint megtudtuk, a gyermekek húsvét óta készültek a fellépésre, nagyon sokat gyakoroltak. Az óvodába jelenleg harminc kisgyermek jár, közülük tizenheten léptek színpadra a legkisebbektől a nagycsoportosokig vegyesen. Az óvónénik és dajkák egyébként az idén is gyűjtöttek adományokat az óvoda javára, a zsíroskenyér készítésben és árulásban vettek részt. De nemcsak ők, hanem a Tapocafői Tornaklub is gyűjtött az óvoda javára, a rendszeresen tornázó lányok, asszonyok süteményt sütöttek, azt kínálták adományokért cserébe, s a befolyt pénzt az óvoda javára ajánlották fel. Az adományokat az intézmény idén is egy kirándulásra fordítja majd.
Az ovisok műsora nagy tapsot kapott, akárcsak a nyugdíjas egyesület mókás előadása

Az esti szórakoztató programok előtt Zsegraics Gyula köszöntötte a színpadon dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselőt és dr. Áldozó Tamás polgármestert, akik elismerő szavakkal szóltak a rendezvényről. A városvezető megemlítette, az idei falunap különbözik a többitől, hiszen egy pályázat adott lehetőséget a megszervezésére, így sok közpénzt takaríthattak meg azzal, hogy a helyi sportegyesület vállalta a szervezést.
-Köszönjük, hogy a sportegyesület pályázott és köszönjük a munkájukat, amivel megszervezték ezt a napot. Őszinte elismerésem az általuk elvégzett munkáért!
A polgármester személyes emlékeket is felidézett, a közönség derűs tetszésnyilvánítása mellett mesélte el, ő maga néhány évvel ezelőtt itt a tapolcafői focipályán rúgott utoljára 11-est a 11-es rúgó versenyen, s mivel két körben egyszer sem sikerült a kapuba találnia, belátta, hogy ideje befejezni ezt a sportot.
Áldozó Tamás a falu életéről és fejlesztéséről is szólt, mint mondta, a múlt évi falunap óta többször is találkoztak és a következő hónapokban is többször fognak, hiszen aktív időszak következik.
-Az, hogy mi történik a következő néhány hónapban, nem írhatja felül azt, ami az elmúlt négy évben történt meg velünk közösen. Az elmúlt években jól dolgoztunk együtt, örülök annak, hogy Zsegraics Gyulával, képviselő úrral a tapolcafőiekért a tapolcafőiekkel tudtunk együtt dolgozni és eredményeket elérni és köszönöm azoknak a közösségeknek, akik ebben partnereink voltak: a Reménységeink Alapítványnak, a Kertbarát Körnek és a részönkormányzatnak.
Áldozó Tamás polgármester köszönetet mondott a szervezőknek és résztvevőknek a sikeres programért, a következő évekre pedig további közös munkára kérte a falu lakóit

A polgármester egy újabb fejlesztésről is beszélt, hiszen a zsidótemető rendezése után a tapolcafői Park utca járdája még az idén megújul, a munka hamarosan megkezdődik.
-Kontrát Károly képviselő úr szavait hadd idézzem: őrizzük meg a barátságot, s ha ezt sikerült megőriznünk, sok szép eredményt fogunk még együtt elérni - zárta gondolatait a polgármester.

A köszönet hangján szólt dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő is a színvonalas rendezvényért, jó szórakozást kívánt az esti programokhoz, a közelgő választásokkal kapcsolatban pedig arra kérte a tapolcafőieket, hogy támogassák Zsegraics Gyula képviselőt és dr. Áldozó Tamás polgármestert az őszi önkormányzati választáson.
-Nagyon sok támogatást kaptam a tapolcafőiektől polgármesterként és képviselőként is, mindig nagyon jól éreztem magam a falunapokon, a többi közösségi rendezvényen, ahol együtt voltunk. Úgy tapasztaltam, hogy Áldozó Tamás és Zsegraics Gyula jól dolgozott az elmúlt években, én támogatom őket és kérem, önök is tegyék ezt - fogalmazott.
Dr. Kovács Zoltán a közelgő választásokról is szólt néhány szót

A köszöntők után zenés mulatság várta a tapolcafőieket, előbb a Gráciák lépett színpadra, tapsra és közös éneklésre buzdítva a jelenlévőket, majd pedig Ress Hajnalka varázsolta el könnyed dalokkal és közvetlen stílusával a nézőket. A Gráciákkal, mintha csak a formáció tagja lenne végig ott énekelt és táncolt a színpadon Godavszky Gréta Anna, a kislány az összes magyar sláger szövegét ismerte és láthatóan nagyon jól érezte magát a rivaldafényben. Mint megtudtuk, Pápán él, de sokszor eljönnek Tapolcafőre, mert szereti az itteni játszóteret.
-Nagyon szeretem ezt a játszóteret, anyával nagyon sokszor eljövünk ide. Ma arcfestést és csillámtetoválást kaptam, megnéztem a bohócműsort és a nénik vicces műsorát. Nagyon szeretek énekelni, ezért mentem fel a színpadra. A dalokat az anya is ismeri, de én magamtól tanultam meg őket.
A Gráciák nagyszerű hangulatot teremtettek, a kis Gréta pedig üde színfoltja volt műsoruknak

Ress Hajnalka, a Pápára immár rendszeresen visszatérő énekes sztárvendég ezúttal is remek hangulatot teremtett az esti táncos mulatsághoz, melyhez a Rocklife Cover Band és a Macskajaj bulizenekar adta a talpalávalót.
Zsegraics Gyula, a városrész önkormányzatának elnöke úgy vélte, bár ezúttal nem a részönkormányzat szervezte a programot, nagyon jól sikerült. Meglátása szerint, a sportegyesület jó munkát végzett, sikerült bevonnia a falu civil csoportjait a programba, így minden közösség részt vehetett a rendezvényen.
-Azt gondolom, egy ilyen rendezvénynek az is az eredménye, hogy a résztvevő csoportok bővíteni tudják létszámukat, új tagok csatlakoznak a közösségekhez. Ezen a napon mindenki jól érezhette magát, kuriózumnak számított az asszony-lány foci, jó meccset játszottak, jó volt nézni őket - fogalmazott. Hozzátette, az idén is gyűjtöttek adományokat részben az óvoda számára, részben pedig arra a célra, hogy az egykori tejcsarnok épületét rendbe téve a kultúrházban felhalmozott tárgyi emlékeknek helyet biztosítsanak.
Ress Hajnalka műsora vastapsot kapott

A késő éjszakába nyúló rendezvény ezúttal is nagyszerű lehetőséget kínált a találkozásokra, beszélgetésekre, közös mulatásra és a tapolcafőiek közösségének erősítésére.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-09-01 11:25:32

Megkeződött a zöldfal építése a piacon


ajánlott cikk főképe

2019-07-07 11:21:52

Testközelben a történelem - Hegy Napja 2019.


ajánlott cikk főképe

2019-07-21 21:28:46

Elhunyt Nemcsics Antal, a színek pápai tudósa (frissítve!)


ajánlott cikk főképe

2019-06-19 21:05:01

Kovásznai színjátszók Pápán


PÁPA időjárás