Filmek városunkról


2019-07-31 22:24:10  | cikk: HuHa  | fotó: Babos Petra  | 


Filmek városunkról főképe
-Hogy milyen pápainak lenni? Itt van körülöttünk a történelem, itt van a magyar kultúra egy meghatározó darabja, és itt van az is, ami a mai mindennapokhoz szükséges. Jó itt gyermekeket nevelni, jó itt családdal élni, a városunk biztonságos. Jó pápainak lenni, mert számon tartjuk egymást, tudunk a másikról, ismerjük a másik családját, figyelemmel kísérjük a másikat, mi még akkora város vagyunk, ahol ez átlátható. Jó pápainak lenni, és ezt nem csak én mondom, hanem kutatások szerint a pápaiak több, mint 96 százaléka - így fogalmazott dr. Áldozó Tamás polgármester abban az interjúban, mely a minap készült vele a Fő téren egy imázsfilm forgatása keretében.
Egy kis smink kötelező a kamera elé állás előtt - dr. Áldozó Tamás polgármestert a Fő téren interjúvolták meg

A napokban járta végig a forgatócsoport városunkat, felvételeikből pedig több kisfilm készül a következő hónapokban - tudtuk meg Boros Katalintól, a Pápai Platán Városmarketing és Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetőjétől.
-Több filmet szeretnénk készíteni, ehhez nagyon sok nyersanyagot rögzít a cég. Két hosszabb filmet gyártanak - bár a hosszú ez esetben nagyon relatív, hiszen 2 és fél - 3 percesek lesznek. Ezek egyike a pápaiaknak fog szólni, a másik pedig azoknak, akiket ide várunk Pápára, hogy közelebbről megismerjék a várost. Ezek mellett az egyes turisztikai attrakciókról is készülnek filmek, ezek hossza 30 másodperc és 1 perc közötti - tájékoztatott Boros Katalin. A cél az, hogy az elkészült filmeket minél több helyen publikálják, a filmeken szereplő szervezetek saját csatornáikon ezt megtehetik, de keresik az országos sajtólehetőségeket, médiafelületeket is, a most rögzített nyersanyagot pedig később is tudják újabb filmekhez használni.
Egyeztet a stáb a szereplőkkel a Nagytemplomban - kockás ingben Tuza Norbert rendező

-A cél kettős, egyrészt az identitáserősítés, másrészt pedig az imázsfilmként való felhasználás. Fontosnak tartom erősíteni a pápaiakban, hogy kiválasztott helyen és kiválasztott körülmények között élnek és erre büszkék lehetnek. Ez a város bármilyen összehasonlításban megállja a helyét Magyarország bármely más városával, csak ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni. Ugyanakkor a pápaiak szeretik a városukat és ragaszkodnak is hozzá, és ebben szeretnénk őket megerősíteni - fűzte hozzá dr. Áldozó Tamás.
A filmeket az Inkpanther Productions készíti, a stáb hat napot forgat a városban, ezen a héten három napig dolgoztak, de jártak itt már a Játékfesztivál idején és még ősszel is jönnek. Tuza Norbert rendező elmondta, azt szeretnék bemutatni, hogy Pápa mind kulturális, mind turisztikai szempontból kifejezetten ideális állomás lehet az idelátogatók számára, a helyiek számára pedig azt, hogy Pápa rendkívül jó, élhető település.
Nagymama és nagypapa a Tourinform irodában tájékozódott a látnivalókról a történet szerint

A stáb filmezett a Fő téren és a belvárosban, jártak a templomokban, a Pannónia Reformata Múzeumban, az Esterházy-kastélyban, a Várkertfürdőben, a kempingben és további helyszíneken, interjúkat vettek fel az egyes attrakciókról, de a filmekhez szereplőket is hoztak, egy háromgenerációs családot, akik a történet szerint felfedezik a város szépségeit, értékeit.
Az Inkpanther rendezője hozzáfűzte, nagyon sok településen készítettek már hasonló filmeket, így rengeteg várost bejártak. Pápát nagyon szépnek és érdekesnek találták.
-Nagy meglepetés volt számunkra, hogy mennyire kicsi területen, mennyi érdekesség és érték fogadott bennünket, ez forgatási szempontból is nagyon jó - mesélte.
Felvétel a Református Ótemplomban

A forgatócsoport felvételek elkészítése után vonul stúdióba, ahol megszerkesztik a filmeket, melyeket aztán a város a már említett célokra használhat a jövőben.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-09-30 22:37:13

Meseterápiás foglalkozás a könyvtárban


ajánlott cikk főképe

2019-08-23 09:39:54

50 darab interaktív panellel bővült a Pápai Tankerületi Központ


ajánlott cikk főképe

2019-09-05 16:30:40

Várkertfürdős ajándékkal gazdagodott második heti nyertesünk


ajánlott cikk főképe

2019-10-14 20:53:44

Hogy is volt az az államosítás?


PÁPA időjárás