Családbarát munkahely lett a Pápai Tankerületi Központ


2019-08-02 21:57:12  | cikk: HuHa  | 


Családbarát munkahely lett a Pápai Tankerületi Központ főképe
Ez év tavaszán nyújtott be pályázatot a Pápai Tankerületi Központ, mint közszférában dolgozó szervezet az Emberi Erőforrások Minisztériuma családbarát munkahely pályázati kiírására, s a közelmúltban kapták meg az értesítést arról, hogy a szervezet elnyerte ezt a címet.
Július elején érkezett meg az oklevél és az emléktábla 

-A pályázatban a szervezeti struktúrában lévő fejlesztéseket, rugalmasságot kellett bemutatni és különböző programelemeket kellett megfogalmazni, melyek a családbarát szemléletet igazolják. Ez alapján állítottuk össze vállalásainkat - tájékoztatott Egyházi Andrea tankerületi igazgató.
Az intézmény pályázatában programok szervezését, képzéseket és infrastrukturális fejlesztéseket egyaránt vállalt, ilyenek az egészségmegőrzést célzó és csapatépítő programok, a civil szervezetekkel való együttműködést erősítő kezdeményezések és a dolgozók családjainak bevonásával tartott programok.
-Ősszel egy családi napot szervezünk Döbröntén, de már voltunk csapatépítő rendezvényen is, a városrészi napon, ahol együtt vettünk részt a főzőversenyen. Bérleteket vásároltunk a Nyáresték rendezvénysorozatára, az előadásokon dolgozóink családtagjai is részt vehettek.
Fontos része a családbarát programnak az a humánus hozzáállás, mellyel az intézmény segíti a kisgyermeket nevelő dolgozókat és az idős szülőket gondozó munkatársakat. Nagy figyelmet fordítanak az egészségmegőrzésre is, ennek keretében fürdőbelépőt, almacsomagot és vitamincsomagot biztosítanak a dolgozóknak. Mivel a tankerült dolgozói főként irodai ülőmunkát végeznek, ennek káros hatásait - a gerinc- és mozgásszervi problémákat - enyhítendő, helyben használható masszázs és masszírozó eszközöket vásároltak, ami néhány perces leállással felfrissülést hozhat a munkatársak számára.
Egészségmegőrző elemeket is tartalmaz a családbarát program, az ülőmunka káros hatásai ellen

A vállalt családbarát programok megvalósítására 1 millió forint támogatást nyert el a tankerület a pályázaton. Egyházi Andrea elmondta, már korábban is voltak családbarát intézkedések a szervezetben, tavaly mikulás ünnepet szerveztek a kisgyermekes családok számára, elindították az egészségmegőrző programot és szükség esetén biztosították a rugalmas munkavégzés lehetőségét.
Az igazgatótól azt is megtudtuk, az ország hatvan tankerülete közül kettő - köztük a pápai - büszkélkedhet a Családbarát munkahely címmel.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-08-30 19:09:15

Tanszereket gyűjtött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Pápai Csoportja


ajánlott cikk főképe

2019-07-24 11:56:23

Megkezdődött a kastélykerítés kovácsoltvas elemeinek beépítése


ajánlott cikk főképe

2019-11-21 22:29:03

Erdőtelepítést tervez az önkormányzat


ajánlott cikk főképe

2019-10-13 07:55:26

20 éves az Allegro Művészeti Iskola


PÁPA időjárás